Napi Hírek, 1928. május/2
1928-05-16 [0179]
A ma esti Harmswortk-vacsorán elmondandó felköszöntők közül az alábbiakat a t.szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk. /Herczeg Ferenc beszéde./ I mat akarom ttrij^ n 2í22,2? , !5jll ff 6 ^?-^ 1 "* fel helyükről, mert poharasötétségbe, aki iJmtTáltL^M barat ^ ra ' aki fáklyát gyújtott álmagyar nekünk I földi i«|Kb5**5 e ÍY n t f.. J, ov ? be ^ v ? zető uta{ és aki visszaadta _ igazságba vetett hitünket, .lien lord Rothermere' /Nagy ütoil beszéde/ . . ülnök ur! Harmsworth ur! Hölgyeim és uraiai! A Tate-Galér iában Londonban láttam egyszer egy igen különös festményt. Egy női aktot ábrázolt, amint a földtekén ülve hárfát tart a kezében. Feje mélyen lehajlott elnyűtt hárfájára, s egész lényében annyi volt az elképzelhetetlen bánat, a kimondhatatlan szomorúság és a végtelen fájdalom, hogy élénk csodálkozásomban önkénytelenül iiSrgJ kiáltottam fel: Ez a kép az emberi kétségbeesésnek olyan szivettépő allegóriája, amilyet még nem láttam életemben soha! De nagy volt csodálkozásom, amikor a képhez közelebb érve, az alatta levő táblácskán a következő szót olvastam: A remény. Lehetséges ez? Nem, nem, ez nem lefeet ! Az Isten szerelmére, a Kétségbeesés és a Remény hogyan kerülhetnének olyan közel egymáshoz, hogy r a j tam me ge ssők az, hogy annyira félreértsem a képnek az értelmet, hogy felcseréljem lelkemben az egymástól legtávolabb fekvő két eszmét,az emberi érzések legnagyobb két ellentétét :a. Kétségbesést és a Reményt. De teljességgel megértem a művész gondolatát/amióta megismertem az Ön atyját,Mister Karmswortby azon a bizonyos találkozáson,,amelyen őftis jelenvolt Londonban, cs amióta látjuk azt a nem csüggedő tevékenységet, amelyet ő a trianoni békediktátum revíziójának irányában kifejt. Az ó hősies elindulása előtt ez a boldogtalan, szétmarcangolt cs kérlelhetetlen kegyetlenséggel földretiport ország folytonosan sötét éjszakában ólt, nem világitván sehol Semmi csillag az égboltozaton. f y Igy az ezeréves Magyarország valósággal a Kétségbeesés allegóriája volt. Es ime, most az Ön nagyszerű atyjának erofoszitése revén ugyanaz az ország egyszerre a Remény allegóriája lett. Aldjó meg az Isten azt a férfiút,aki a magyar Kétségbeesést magyar Reménnyé tudta átváltoztatni] Az Ön kiváló atyja valósággal bálványozza Önt. Ön az ő büszkesége, - ó maga mondotta ezt nekem - és ó elküldötte önt, az ő egyetlen fiát mihozzánk mint helyettesét, hogy Ön itt képviselje az ő törekvését és szellemét. Ilymódon mostantól ez a ket nov: lord Rothermere és Esmond Harmsworth sürü selyemszálakkal vonnak összeseivé a magyar nép szivében. Átlagesetben nagyon jól hangzik az a kivénság, hogy a fiu folytassa atyja munkájút < De nekünk eszünk ágában sincs az, hogy igy gondolkozzunk. Mi nem akarjuk azt, hogy Ön folytatója legyen kiváló atyja m>unkájának, mert mi megrogyunk győződve, hogy ön még mint Mister Harmsworth fogyja riegérni a nagyobb Magyarországot, vagyis atyja nemes törekvéseinek valóra váltását cs mi biztosak vagyunk abban, hogy meg fogjuk még látni azt a napot, amikor Ön ismét itt fog ülni ismét ugyanezen a helyen, mégpedig édes atyjának oldalán, hosar együtt ünnepeláék oz Ifíazsáe ^vozülmot. /Folytatása keletkezik./ ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR
