Napi Hírek, 1928. május/2

1928-05-16 [0179]

§ London, május 16. /Reuter/ Károly román herceg délután 4 óra kor automobilon Doverba érkezett. /MTI/ § d e n f, május 16, /Magyar Távirati Iroda/ A tanácskozási bizottság mai délelőtti ülésén layton, a londoni Economist szerkesztője, kijelentette, hogy ha a többi ország folytatja a vánok emelését, akkor Anglia is kénytelen lesz védővámokra berendezkedni. Követendő például állitotta oda Magyaror­szágot a helyes kereskedelmi politika tekintetében és hangoztatta, hogy a Magyarországon szerzett tapasztalatok igen fontos útmutatással szolgálnak. Tavaly -mondotta- részletesen bizonygatták nekünk, liogy Európában fenn kell tartani a vámokat, mert az egyes államoknak feltétlenül szükségek van a vámbevételekre. A nyilvánosságra hozott számadatok azonban azt mu­tatják, hogy amikor Magyarország bizonyos vámtételeket csökkentett, ezzel nemcsak hogy nem érintette költségvetésének egyensúlyát, hanem ellenkező­leg, igon számottevő módon gyarapította vámbevételeit. Azt hiszem, ^bátran elmondhatjuk, hogy a mostani évben lefolyt események uj abb bizonyságot, tet­tek arról, milyen sürgős szükség van annak a bölcs politikának a követésé­re, amelyet a nemzetközi gazdasági értekezlet 1927.májusában kifejtett. Befejezésül layton indítványozta, hogy a tanácskozási bizottság tortSO állandóan napirenden a vámindexele kérdését, noha elismerte, hogy a népszó—, vétségnek erre vonatkozó számitóscit nem minden ok nélkül illetik bírálat­tal, ^Kolozsvár , május 16. Tordaszentlászló községben^Takács István földmives levágatta egy beteg bárányát, amelynek húsát családjával elfogyasztotta. Kiderült, hogy a bárány betegsége kezdődő veszettség volt. Vizsgálat indult meg,,amelynek során megállapították, hogy abban a nyáj­ban, amelyhez a levágott bárány tartozott, veszettség tört ki egy tejelő juhon is, amelynek tejéből tizenhárom család, mintegy hetvennyolc ember" fogyasztott. Azokat, akik a bárány húsából ettek, mar beszállították a kolozsvári Pasteur intézetbe, a többi hetvennyolc azonban nem akarja abban­hagyni a sürgős mezei munkákat s ezért ugy határozták, hogy a Pasteur in­tézet egyik orvosát rendelik ki a községbe, hogy ott végezze el az oltá­sokat es ott maradna az egész inkubációs idő alatt. Az egész juhnyájat elkülönítették s a község lakosságát szigorú ellenőrzésnek vetették alá./l.'TI/ §Körmend ; május 16. Horvát József 13 hónapos horvát­nádaljai gyermek szülei házának udaarán beleesett egy vizessajtárba s mire észrevették és kihúzták, meghalt. A k y a b , /Brit-India/, május 16. /'Reuter/ Pellotier d-,0isy francia repülő az itteni repülőterén leszállás közben lezuhant. A pilóta sértetlen maradt, mig két ' i mechanikusa megsérült. A repülő­gép súlyosan megrongálódott,/ÍITl/

Next

/
Thumbnails
Contents