Napi Hírek, 1928. május/2

1928-05-31 [0179]

§ R ó m a, május 31./Stefani/ A Corriere d>Itali a munkatársa hosszabb beszélgetést folytatott Carton Dewiart volt belga miniszterel­nökkel, aki jelenleg a büntetőjog kodifikálását tárgyaló nemzetközi nagy­f yülás alkalmából Romában időzik. Carton Dewiart kijelentette, hogy a elgák többsége helyteleniti Vanderyeldenek Olaszországgal szemben köve­tett politikáját. Megemlékezett arról hogy utoljára hat évvel ezelőtt járt Olaszországban, a Rómában megtartott nemzetközi eucharisztikus ragy­gyüíás alkalmából. Akkoriban - kevéssel a fascizmus uralomra jutása előtt ­Olaszországban napirenden voltak a sztrájkok és a kormány tehetetlen volt' ezekkel a rendbontásokkal szemben. Most , amikor újból Olaszországba jött, hogy elfogulatlan szemmel itélj e meg az itteni helyzetet, elmondhatja, hogy az ország óriási változáson ment keresztül .Jóformán rá sem lehet ismerni' Olaszországra. Sz a változás nemcsak dicsőséget szerez annak az embernek, aki az ország ügyeit irányitja, hanem megelégedést kelt azoknak az idegenek­nek köriben is, akik barátai Olaszországnak vagy rokonszenveznek vele. Carton Dewiart megemlitette ezután a most kidolgozás alatt álló uj büntető törvénykönyvet. Hangoztatta, hogy az uj törvénykönyvnek azt a szakaszát, amely a közbiztonság megóvását célzó rendszabályokra vonatkozik, megfelelő módos it ás okkal alkalmazni fogj a valamennyi állam, amely büntető törvénykönyvének megreformálására készül. Carton Dewiart nagy elismeréssel'szólott ezután Mussolini minisz­terelnök kiváló államférfiúi képességeiről. Amikor a miniszterelnöknél járt - mondotta Carton Dewiart - kijelentette neki, hogy határtalan bámulattal nézi azt az átalakulást, amely Olaszországban végbement és amely erkölcsi téren talán még szembetűnőbb és megkapóbb, mint anyagi téren. Az olasz nem­zet mintha sokkal férfiasabb lenne most magatartásában es nagyobb bizalommal viseltetnék sorsa iránt. Mussolini erre azt felelte neki, hogy az erkölcsi kérdéseknek sokkal nagyobb jelentőségük van a népek életében, mint az anya­gi kérdéseknek. Hozzá tette, hogy az egyénnek nem szabad az államon kivül vagy épen az állam ellen érvényesülnie, hanem alá kell rendelnie magát az államnak. Az államviszony,, nem lehet oligarchia j o* olyan' koalíciónak kell lennie, amely érvényesit minden jogos egyéni érdeket. Az osztályharc jelszaváról Mussolini megvetéssel nyilatkozott. Carton Dewiart kijelentette végül, hogy az olasz közviszonyok alakulása nagy tanulsággal szolgál valamennyi állam szántára*/MTI/ :: Kingsbay, május 31./" r ol,ff/ Éjjel két óráig semmiféle jelentés sem érkezett az Itália sorsáról. Északi szél fuj és havazik./MTl/ :: S e a t t 1 e, május 31./Wolff/ Az egyik alaskai rádió állomás nak ma délután felfogott szikra-jelentése szerint az állomás kihallgatta, amint a Citta di Milano egy magánhirt adott le Rómának. Ezt a hirt Nobile küldte. Az alaskai állomás azt mondja, hogy a kérdéses hiradás azt tartal­mazta, hogy az Itáliát megtalálták./MTl/ :: S e a t t 1 e, május 31./™<olff/ Az az alaskai rádió-állomás, amely az Itália megtalálásara vonatkozó jelentést tovább adta, Cordovaban van es a tengerészet alá tartozik. Azt hiszik azonban, hogy felvételi hi­bán alapul az a jelentése, hogy felfogta a Citta di Milano részéről Somának küldött szikra-üzenetet. Valószinü, hogy az üzenet Nobile testvérétől szár­mazik, nem pedig - mint először gondolták - magától az olass kutatótél./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents