Napi Hírek, 1928. május/2
1928-05-16 [0179]
/Az állami gyermekmenhelyek igazgatófőorvosai országos értekezlete. Folytatás./' Gondoskodás történt a szigorúbb nevelésre szoruló fiu és leánygyermekek részére szolgáló intézetek férőhelyeinek szaporitásáról, illetve ujabb intézetek létesitéséről. A gyégyhatásáról híres Gyopárosfürdő. valamint a hajduszobosz loi artézi hőforrások vize ezidén is, illetve utóbbi ez idén első izben lesz a • Ub.c.-s gyermekek gyógykezekésének szolgálatába állítva. Végül beszámolt az elnöklő osztályfőnök á budapesti állami gyermekmenhely nagyarányú gyermeküdültetéséről is. A balatonmelléki Zamárdiban létesült t telepet uj épületeknek emelésével 240 férőhellyel bővítette, a Velencei tó partján megvásárolt báró Oudenus-féle parkos kastélyban 120 gyermek elhelyezéséről történt gondoskodás, Egerben és '"óvároson pedig a termális uszodák igénybevételével 400-400 gyermek fog, üdültetésben részesülni _elsősorban azokj közül,akik saját szüleiknél kedvezőtlen lakás és életviszonyok között élnek, véznák, sápkórosak, rosszul tápláltak és feltétlenül üdülésre szorulom*. I.ajd a nevezetes évforduló alkalmából készült művészi kivitelű plakettnek az értekezlet résztevői között történt szétosztása után Karnocsay Jenő dr. miniszteri s. titkár ismeetette az egybegyűlt javaslatokat, amelyek a sok között az állami gyermekvédelem korhatarának általánosáéi a 18, év betöltéséig leendő kitolására, a nevelésre nem alkalmas szülőknél levő gyermekek elhelyezése érdekében-kényszer alkalmazására, a szárazdajka szolgálat idejének meghosszabbítására, nem menhelyi kötelékbe tartozó gyermekek anyjának gyermekeik szoptatására kényszerítésére, menhelyi gyermekek anya-altali szoptatása celiából karhatalom alkalmazására,^ vérszerinti hozzátartozóknál elhelyezett gyermekek eltartóinak anyagi körülményeiben bekövetkezett változások szemmeltartására, telepeken kívül elhelyezett gyermekek elhelyezésére, természetes apák tartási kötelezettségének megállapítására irányuló eljárás vitelére stb.-re vonatkoznak. A tárgysorozathoz Kádár L. Levente miniszteri tanácsos, HeppBaján Ernő dr. min. osztálytanácsos, Nagy József osztálytanácsos, Pálhazy József és Bajza Géza seámv. főigazgatók, Széli Imre, Cseresnyés József Gobbi Gyula, Brokés Győző egészségügyi főtanácsosok, Barabás Zoltán, Egressi Lajos, ovács Ödön dr. egyetemi m. tanár Niedermayer Gellért ár. igazgató főorvosok szóltak hozzá nagy felkészültséggel és alapossággal. A felszólalásokat az elnöklő h. államtitkár foglalta össze és miután ismertette egyrészt a mihiszterium állásfoglalását, és ••: ; ; közölte, hogy az egyes kérdésekhez felsőbb helyről szükséges hozzájárulás megszerzése céljából miniszterének fog jelentést tenni, az értekezletet berekesztette. §A Magyar Távirati Iroda jelenti: A vallás és közoktatásügyi miniszter dr. Valtner Károly egyetemi tanársegédnek a szegedi magyar királyi Ferenc József tudományé yetmm orfostudományi karán TÍ A csecsemőkori alkati és anyagcsere betegségek"" cimü tárgykörből egyetemi magántanátrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette Is őt e minőségében megerősít ette.