Napi Hírek, 1928. május/2
1928-05-29 [0179]
:: Paris, május 29. /Wolff/ A nimesi nemzetközi bányászkongresszus, amelyen 1200,000 banyamunkás képviseletében 107 delegátus jelent meg, ma határozatot fogadott el.amelyben felhivják a nemzetközi munkaügyi hivatalt és a Nemzetek Szövetségét, hogy a szénprobléma tanulmányozására világértekezletet hívjanak egybe, amelyen az egyenlőság alapján a munkások kiküldöttei is részt vennének. A kongresszus másik határozatában hangoztatja a nyolcórás munkanapról szóló washingtoni egyezmény ratifikálásának szükséges voltát amaz államok . részéről is,amelyek ezt még nem tették meg és tiltakozik az angol kormánynak e kérdésben tanúsított magatartása ellen. /MTl/ § Belgrád, máius 29, A belgrádi diákság ma délelőtt a diákotthon előtt • ujabb tüntetést rendezett. Az épület körül a rendőrség a mult éjszakai kihágások hatása alatt igen eros őrszolgálatot rendezett be. Az egyetemi hallgatók azonban az órák végeztével összegyűltek az egyetem előtt lévő téren és hevesen tüntettek a rendőrság brutalitása ellen. Erre lovascsendőrosztagok az egyetem elé vágtattak és szátüzték a tüntetőket. A mult éjszakai összeütközések folyamán súlyosan sebesült diákok száma nyolcra emelkedett. Ezek között van egy női egyetemi hallgató is. A diákotthon előtt lefolyt tegnapi tüntetéseket a szkupstiaa mai ülésén is szóvátetták, Lazics agrárképviselő határozati javaslatot nyújtott he.otmely ^élesen támadja a rendőrséget az egyetemi ifjúság ^llen történt brutális fellápásjért ás követeli, hogy azokat, akik az ifjuss ra súlyos vérontásért felelős ek. szigorú büntetésekkel sújtsák. A kamara ülése rendkívül izgatott légkörben folyt le, /Ifi/ § Szófia, május 29. /Bolgár Távirati Iroda / Vasárnap reggel Strasser magyarországi származású mérnök, aki néhány év: . óta Szófiában lakik, öngvilkos^got követettjei; Holttestét a városi park egyik fáján felakasztva talál táK, Kát levél volt nála; az egyiket feleségének, a másikat a rendőrségnek címezte. Az utóbbiban bejelenti, hogy öngyilkos lesz. Több szófiai ujsag ugy tudj aj hogy Strasser a magyarországi tanácsköztársaság alatt Kun Bála barát j a és munkatársa volt. A rendőrség folytatja a vizsgálatot ,/W.lf :: ! a s h i n g t o-n. május 29. /Wolff/ A kongresszus ma véglegesen elhatározta elnapolását. /MTI/ B é c s, május 29./Bécsi Távirati Iroda/ A JunkersA. • G.31." jelzésű nagyrepülőgépe,amely az osztrák légiforgalmi társaság Bécs-berlini, illetőleg oécs-vel:ncei expreszorgalmát fog;J.a lebonyolítani, ma délután pont 4 órakor Dessaüból, ahonnan 12 óra 40 perckor indult el, megérkezett az asperni repülőtérre. A repülőgéppel jött az osztrák légiforgalmi társaság^több yc-zetőállásu funkcionáriusa* ^einsheimer elnök, Deutelmoser udvari tanácsos ás dr.Hoffmann igazgató. A nárommotoros repülőgép 15 utasra van berendezve s felszerelése a legmodernebb. Az expressrrepülőgép "Österreich" néven fog az osztrák társaság gépei között szerepelni. Hivatalos keresztelője holnap lesz./MTI/ Bécs. május 29./Bácsi Távirati Iroda/ Dr.^romm Emil egyetemi tanár, a bécsi egyetem kémiai intézetének vezetője, pünkösd vasárnapján fi.i ftVfiS knrqban váratlanul maP+ialt. /WPl/