Napi Hírek, 1928. május/1
1928-05-04 [0178]
t Róma, május 4. /Stefani./ Belluzzo földmivelésügyi miniszter a hivatalok, a szállítási szövetségek, az erdőmilicia, a statisztikai hivatal, a közlekedési szövetségek és a gazdasági minisztérium főigazgatóinak jelenlétében ma-este fogadta Albert Thomast. a nemzetközi -munkaügyi hivatal igazgatóját. Belluzzo miniszter üdvözölte Albert Thomast és"rámutatott arra. hogy Olaszország, amelynek legnagyobb gazdagsága munkaerejében van, a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik a nemzetközi munkaügyi hivatal mindinkább fejlődő tevékenysége iránt. Olaszország épen ezért, amidőn a nemzetközi munkaegyetményt ratifikálta és életbeléptette, támogatni kívánta a nemzetközi munkaügyi hivatalt törekvéseiben, hogy ezzel ama szociálpolitikai elveknek megfelelően, amelyeket a fasiszta kormányzat helyreállított, fellendítse a dolgozó osztályok erkölcsi és anyagi helyzetét A fasizmus, amidőn e cél megvalósítására törekszik, } gyorsan negvalósiti hatja ama reformokat, amelyek a fizikai munkateljesítményeket tökéletesbitiK.E munka védelmét a legutóbbi olasz munkahiglérípjai szabályzat már szankcionálta. A baleset és betegség elleni szociális biztositás terén a munkások élvezni fogják azokat a jogokat, amelyeket a nemzetközi munkaügyi értekezleten az olasz delegátusok által megszavazott egyezménytervezetek előírnak. A miniszter megemlékezett a íüdővész elleni kötelező biztosításról, amelyet egy legutóbb hozott törvénnyel megerősítettek,és bejelentette, hogy Olaszország épen most készül létesíteni oly szervezetet, amely, a nemzetközi munkaügyi hivatal törekvéseit még hathatósabb alakban fogja elősegíteni. Albert Thomas megköszönte az üdvözlést és kijelentette, örömére szolgál annak megállapítása, hogy Olaszország a nemzetközi munkaegyezmény ratifikálásával jó példát mutatott több más államnak,- amelyek az olasz példaadás hatása alatt szintén hozzájárultak az egyezményhez^. Thomas Alber-H: megjegyezte még, hogy a nemzetközi munkaügyi hivatal maga is azon van, hogy a munkások jóléte és a szociális igazság érdekében az ipar terheit ne növeljék túlságos mértékben. Örömmel állapithatja meg,hogy a munkabill ^ltal szankcionált elvek nem maradtak hatástalan papirosren-_ deletek, hanem mindinkább alkalmazásra kerülnek. Végül szerencsekivanatait^ fejezte ki ahoz, hogy Olaszország megvalósította a tüdővész elleni kötelező biztosítást./MTI./ :: Vad s ő, május 4. /Wolff./ Minthogy Vad só és a S-pitzbergák között az időjárási viszonyok nem kedvezlek, és üTiégJGreenTár"bourbah7 ' t • havazik/J" az Itália hosszabb ideig fog ifrjtartózkocdirr, • mint f ahogy tervezték. Lehetséges, hogy a léghajó néhány napig'is itt marad. Az árbochoz való megerősítés alkalmával a léghajó, mint már jelentették, a hegyén kissé megsérült* Az Itália utjá* általában jó időben tette meg, kivéve utjának • utolsó szakaszát, amikor havazott és az idC meglehetősen viharos voIujt}/MTI./ P ári s,május 4. /Wolff./ A marseillei haditörvényszék öt_ hónaptól négy évig terjedő fogházbüntetésre ítélt ma tizenöt katonát, akik a caivyi 123. gyalogezredben szolgáljak és decemberben tiltakoztak a rossz élelmezés ellen* Az Ítéletet az engedelmesség megtagadása és feljebbvalóik elleni fenyegetések miatt mondották ki. Az ügyből kifolyóan a bíróságnak még tizenhárom katona felett kell Ítélkeznie. Amikor az elitéltek^ tárgyalótermet; elhagyták, hogy visszatérjenek a fogházba, néhány járókelő az internacionálé* '^üdvözölte őket ./MTI./ j dXwkliUioel