Napi Hírek, 1928. május/1
1928-05-03 [0178]
§ Belgrád,máius 3. /Magyar Távirati Iroda./ Á belgrádi kereskedők és iparosok hatvannyolc szervezete tagjait mára tiltakozó gyűlésre hivta össze, amelyen körülbelül négyezren jelentek meg. A gyűlés a legélesebben tiltakozott az ellen, hogy a kormány a forgalmi adó jövedelmét a külföldi kölcsön biztosítására lekösse; ellenkezőleg követelte, hogy ezt az adónemet haladéktalanul szüntesse meg. A szónokok rámutattak arra, hogy a forgalmi adót 1925-ben ideiglenes és hamarosan megszüntetendő^adónemként hozták be és ez ellen az iparos- és kereskedőtársadalom_csak azért nem tiltakozott, mert bizott a kormány Ígéretében -s mert az uj állammal szemben a legnagyobb áldozatkészséggel volt eltelve. A kormánynak az a # terve,hogy ezt áz adó jövedelmet elzálogosítsa, kétségtelenül annak bizonyítéka, hogy most már nem is gondol a forgalmi adó., megszüntetésére. Ez pedig igazságtalan, a forgalomra t elviselhetetlen s ezért feltétlenül meg kell szüntetni. A népgyűlés kivánságait határozatban foglalta össze, amelyet küldöttség adott át Vukicsevics miniszterelnöknek, Az itteni kereskedők ás iparosok szolidaritásuk kifejezéséül üzleteiket délelőtt zárva tartották. § B e 1 g r á d,május 3./Magyar Távirati Iroda. / A radikális klub tegnapi ülése, különösen pedig Trifunovics volt miniszternek az ülésen mondott beszéde politikai körökben élénk kommentárokra adott alkalnat. A kormányt támogató radikálisok általában meg vannak elégedve az ülésen történtekkel és azt állit ják, hogy Trifunovicsot fellépésére, különösen azoki.a híresztelések inspirálták, amelyek szerint ő lehetne Vukicsevics miniszterelnök utóda. Altlalaban hangsúlyozzák, hogy az elégede-tlenek akcié ja ^tisztán személyi.*, törekvésekre vezethető vissza, amelyek miatt semmi szükség sem volna á kormány lemondására. . 1 radikális klub\tanácskoza~sát[jm este folytatta/. Az ülés végén előreláthatóan rezoluoiót fognak hozni, melynek" tek intésében két felfogás állfszemben. A kormánypárti radikálisok szerint a véghatárflzatban bizalmat kell szavazni a miniszterelnöknek, ki kell emelni, hogy a part erységét minden körülmények között meg kell őrizni, s kifejezésre kell juttatni azt az óhajtást, hogy a miniszterelnök és a főbizottság között egvetértés jöjjön létre. Az elégedetlenek viszont azt akarják, hogy a rezolüció olymódon fejezze ki a Vukicsevics és a főbizottság közötti harmónia helyreállítására irányuló kivánságot, hogy a miniszterelnök kénytelen legyen együttműködni a legfőbb pártfórummal. A klubtagok legnagyobb részének 1< az a véleménye, hogy sikerül kielégitő kompromisszumot találni. r^nMifii ( § B e 1 grá d, május 3./Magyar Távirati Iroda. / Marinkovics külügyminiszter és Markovics pénzügyminiszter ma délelőtt kihallgatáson jelen tek meg az uralkodó előtt. A Pravda értesülése szerint az egyes szakminisztériumok már kidolgozták a kölcsönből foganatosítandó munkálatok programját s ezt mutatta be á két miniszter a mai•kihallgatáson. Hir szerint a pénzügyminiszter a jövő hét elején utazik Londonba, hogy befejezze a kölcsönre vonatkozó tárgyalásokat és;annak megkötésére irányuló végleges megállapodást, IÖ ^**U*&TA«