Napi Hírek, 1928. május/1

1928-05-12 [0178]

§ f M a d r j d, május 12. /Fabra/ A tegnapi minisztertanács hozzájárult annak a törvény 7 java^slatnak előterjesztéséhez, mely a kül­földi munkások balesetbiztosítására vonatkozik. Egyúttal elhatározta o minisztertanács, hogy hozzájárul a nyolcórai munkaidőhöz. de csak ah— ban az esetben,ha azt előzően Anglia, Franciaország, Németország és Olasz­ország is bevezeti' . /r71/ § t ^Madrid, május 12. /Fabra/ Alfonz király György görög exkirály társaságában . gépkocsi//ma délelőtt Toledoba érke­zet tj^ahol a hatóságok fejei és rendkivül nagy számú közönség üdvözölte. A király és vendége ezután Los Aliaresbe ment, ahol a gyalogsági hadapród­iskola növendékei táboroznak. Az uralkodónak első sorban a stafétahirszol­gál&t ot • mutat ták be,amely kitüntette magát azzal, hogy elsősorban a király érkezésének hirót 13 perc alatt jutatta el a hat kilométernyi távolságban lévő utolsó őrállomásra. Ezután több katonai játék "következett,melyeknek befejeztével a hadapródok pompás felvonulást rendeztek a királyi vende­gek előtt. Alfonz király és György "király ezután az Alkazar-palotába men­tek, ahol megtekintették a katonai muzeumot, majd a székesegyházat cs tobb szobrot tekintették meg. & yörgy király este Sevilla és más anda­lúziai _város megtekintésére indult. /MTl/ § Madrid, május 12. /Fabra/ Albert Thomas, a nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatója a népházban előadást tartott ,amelyb en ismer­tette a nemzetközi munka hivatal működését. Hangoztatta, hogy ennek az intézménynek célja kivivni a munkások számára oz elérhető legnagyobb elő­nyöket. Az előadást nagy tetszessél fogadták. /MTI/ /-/ E » S s a, május 12. /cseh Távirati Iroda/ A kassai gyorsvonat, amelynek délelőtt 11 órakor kellett volna Ka&sáro érkeznie, ma délelőtt 10 óra 41 perckor Abos és Falsólodra között kisiklott. A mozdony, a posta­és a ^szerelokocsi, továbbá egy III.osztályú kocsi lezuhant a vasúti töl­tésről. Kőt személy súlyosan^ , tizennégyen pedig könnyebbftermészetü sérüléseket szenvedtek. A a forgalomban zavar nem állott be. /MTI/ á vntífjíA-daiif/ -. - ­?4 • Járis, május 12. ^Magyar Távirati Iroda/ A Paris Midi Berlin­ből jelenti, hogy a Vossische Zeitung étesülése szerint Benes Berlinben a kozepeuropai államokból alakítandó gazdasági blokkról fog tárgyalni btresemannal. Benes közölte tervét a francia körökkel,amelyek azt taná­csoltak, neki, hogy lepjen Berlinnel érintkezésbe. Benes célja egy dunai konföderáció letesitese Németország, Csehország, M agyarország ós Ausztria részvételével. p ' A lap szerint Londonban is rokonszenvvel fogadták az eszmét de szinten azt ajánlották Benesnek, hogy Németországhoz forduljon, vala­mint azt, hogy semmit se mulasszon el,ami Magyarország kiengesztelődc­set elősegítheti. Minthogy azonban -mondja a lap - Magyarország poli­tikája az elszakitott területek erőszakos visszavételére irányuló reváns— politika, ezért nem valószinű, hogy ¿en.es pacifista tervei Budapesten termékeny talajra találnának. A lap szerint Berlin sem nagyon rokonszenv vozik e tervvel, mert ez ellenkezik az Anschluss megvalósításával.

Next

/
Thumbnails
Contents