Napi Hírek, 1928. május/1
1928-05-02 [0178]
:: F á r i s, május 2. /Uolff./ A Chicago Tribüné washingtoni jelentése szerint Lindbergh ezredes ebben az évben másodszor is át akar repülni Amerikából Európába, majd pedig körül akarja repülni Amerikát és Ázsiát. Június előtt azonban aligha indul. /MTI./ i._ :: London, május 2. /áolff./ Joynson Hicks belügyi államtitkár tegnap este Lofconban beszédet mondott, amelyben a többi közt ezeket hangoztatta: Egyiptom fölött már a fáraók ideje ota mindig más nemzetek uralkodtak. Az egyiptomi kormány veszedelmes játékot űzött Angliával. Szándékosan tulfeszitette a hurt, hogy próbára tegye Anglia türelmét. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ha az""angol kormány a világ valamely más népének kormányához ultimátumot intéz, akkor Anglia tudja, hogy mit akar és hogy az ország támogatja a kormányt. /MTI./ k Varsó május 2. A sajtó nagyon eltérő jelentéseket közöl a május elsejei összeütközésekről. A Wieczor Warszawski és a Czas nyolc halottról és kétszáz sebesültről tud, a Glos Narodu jelentése szerint az osz— szeütközéseknek két halottjuk, tiz súlyos és száz könnyensebesültjük-van. A Kurjer Codzienny négy halottat és tizenöt súlyos sebesültet jelent. Á harcok folyamán mindkét részről számos revolverlövés történt. A rend helyreállítása után a szociáldemokraták akadálytalanul megtarthatták tüntető felvonulásukat, mig a kommunista tüntetocscportokát a rendőrség kergette széjjel. /MTl/ § M i s k o 1 c, május 2. A "Hajnal" Műkedvelő és Ismeretterjesztő Kör elhatározta, hogy az irodalmi és művészi élet sokszor hangozta tot t decentralizációja érdekében rendszeresiti a miskolci szinház helyiségében az eredeti bemutatólat. E célból felhivta az írókat, küldjenek darabokat az.egyesület cinére. A felhívás nagy érdeklődést keltett s az ország minden részéből jelentkeztek az irók munkájukkal. Az eredeti bemutatókásorozatát április 29-én kezdték meg, amikor előadták Serédi Jenő miskolci iró "A gróf" cimü vígjátékát és Guth Zoltán sátoraljaújhelyi zenetanár" Jesszy" cimü egyfelvonásos operettjét. Lindákét darab sikert aratott, s a elenlévő szerzőket meleg ünneplésben részesítették. Sok tapsot kaptak a lel kes szereplők, is, akiket Papp KáL.án tanutott be. Az előadást májusban megismétlik./MTI./ § A Pátria Magyar írok, Hirlapirók és Művészek Klubja május 8-an, kedden, délután 4 órakor tartja rendes évi közgyűlését. A közgyűlést valasztmanvi ülés előzi meg. A közgyűlés tárgysorozata a következő:-1.ülnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Számvizsgalóblzottság í jelentés. 4. esetleges indítványok. § A Magyar Vasúti Forgalmi Részvénytársaság a mai napon megtartott közgyűlésén elhatározta, hogy az 1927. évre szóló 31. számú rászvényszelvény folyó évi május hó 3-ától kezdve 2 pengővel /10 százalék,/ váltassák be, a ííiener Bankverein magyarországi fióktelepénél/Budapest,7.Mádor-utca 4./ és a ,/ien.er Pankveroin Bécsi főintézeténél 4 '