Napi Hírek, 1928. május/1
1928-05-02 [0178]
1 § L o n d o n, május 2./Magyar Távirati Iroda/ A május elseje teljes csendben minden ünnepság nélkül mult el Angliában. Londonban a'rendes hétköznapi forgalom volt, az ipartelepek teljes üzemmel dolgoztak, miután a szocialisták egyáltalán nem május elsején ünnepelnek, hanem legfeljebb a legközelebbi vásárnap. Ezért a hagyományos felvonulást kizárólag a kommunisták, tartották meg, akiknek körmenetében állitólag tízezer ember vett részt, köztük háromezer iskolásgyermek, mint az ifjú kommunisták szövetségének tagjai, továbbá az úgynevezett nemzetközi vöröshadsereg egyenruhás férfi és női tagjai, akik vöröszászlók alatt vonultak fel a Hyde-parkba. Itt több szónok a legnevesebben támadta a szocialistákat, akik nem veszik ki részüket a történelmi munkásünnepből. Támadják továbbá a Labourparty állítólagos osztályáruló politikáját, különösen ami,,óta a Mond-féle munkás és munkaadók közötti konferencián résztvesz és amiért a kormány aital Indiába küldött bizottságot támogatja. Majdnem valamennyi szónok követelte a mostani szocialista vezérek eltávolítását és az osztályharc alapján álló vezetőség válásztását. Rendzavarást sehonnan sem jelentettek. 1 t §London, május 2. /Magyar Távirati Iroda/ Károly volt román trónörökös Lupescu asszony kíséretében tegnapelőtt Angliába érkezett es egy Barbu Jonescu nevü barátjának, Take Jonescu rokonának godstonei /Surrey/b irt okán szállt meg. Jonescu kijelentette a sajtó képviselői előtt, hOCT Karoly látogatása magánjellegű és annak tartama jórészt a romániai politixai események legközelebbi kialakulásától függ. A londoni román követség semmit sem akar tudni a látogatásról ás ugy nyilatkozik, hogy a volt tronörökösi magánszemély. Maga Károly ma'majdnem minden lap tudósítója előtt .nyilatkozott és hangoztatta Anglia iránti meleg rokonszenvét valamint a sport iránti rajongását. Politikai tárgyú kijelentéseket kerülni igyekezett, de bevallotta, hogy a legéberebb figyelemmel kiséri az .eseményeket és a hazájába való visszatérése az ottani eseményektől függ. /typTMil A Daily Express tudósítója megjegyzi, hogy a Károllyal való beszélgetésből mindenkinek azt a benyomást kell merítenie, hogy komoly reménye van arra, hogy lesz még király belőle. A jelenlegi királyról Károly csak azt jegyezte meg t hogy a kisfiúnak egyelőre tanulnia kellene és hogy 0 a legjobban szeretné fiat valamely angol iskolában elhelyezni, ahol legalább tisztességes nevelést adnának neki. Károly herceg mindjárt megérkezése estéjén egy előkelő londoni étteremben vacsorázott és csali kora reggel tért szállására. Ma estére az egyik londoni színházba akar elmenni és követelte, hogy az angol udvari páholyt bocsássák rendelkezésére.