Napi Hírek, 1928. március/2
1928-03-19 [0175]
§ B e 1 g r á d, március 19. / Avala./ A belgrádi lapok szerint a laibachi népgyűlésen Raíics István kijelentette, hogy genfi értesülései vannak Scialoja népszövetségi olasz delegátus és Marinkovics külügyminiszter között lefolyt találkozásról, valamint bizonyos kívánságokról, amelyeket Scialoja ezalkalommal a jugoszláv külügyminiszter elé terjesztett. Marinkovics külügyminisztertől kapott tájékoztatás alapján az Avala-irodát felhatalmazták annak kij e lent ésére , hogy ^Genfben Scialoja és Marinkovics között találkozás nem volt és eririekjköve tkeztoben semmiféle eszme cs ere sem lehetett közöttük. §Be ifcgrád, március 19. / Avala,/ Néhány külföldi lap i.üxönbözó kommentárokat fűz ahhoz, hogy a belgrádi olasz követ kihallgatáson Volt a külügyminiszternél , ^Minthogy a kihallgatás nire alaptalan, a kommentárok is a fantclzia szüleményeinek tekintendők. Mi s k o 1 o, március 19. Huszár Károly,, az Országos Munkasbiztosito_intézet elnöke, ma délelőtt ideérkezett. Meglátogatta a munkásbiztosité helyiségeit s tárgyalásokat folytatott az intézmény kibővítéséről ás uj orvosi rendelő építéséről. Délután hat órakor a vármegyeháza nagytermében najry es előkelő hallgatóság előtt Huszár Károly előadást' tartott, amely alkalommal szociális problémákat fejtegetett és részletesen foglalkozótt'az egykekérdéssel. Hodobay Sándor dr. polgármester este 9 órakor Huszár Károly tiszteletére vacsorát adett, amelyen a város kitűnőségei nagy számmal vettek részt./MTIJ " J . e . . •'• L o n d o n,március 19./Wolff./ Ealdwint az alsóházban mondott beszéde közben a munkasrárthoz tartozó képviselők többizben viharos közbeszólasokkal szakították félbe, leszéde után összetűzésre került a sor sir Douglas Hogg foallamügyész és MacDonald között. Hogg kijelentette, hogy A vizsgalat azzal a ^ EX, m veszéllyel járna,hogy az oroszok megtudhatnak, milyen információ -forrásokkal rendelkezik az angol kormány es hogy ki volt a kommunista pártnak az a tarja, aki ezt a titkot elárulta. A taldwin által említett Inburn a londoni Cityben igen jólismert üríember , Saki igen felelős állást tölt be és'a City legtöbb embere előtt ismeretes. Intjurn a legjobb hírnévnek örvend és sem valamely politikai párthoz, sem a kormányhoz semmiféle kapcsolatai nincsenek. Az a'forrás, amelyből az ő információi származnak, nem azonos a korirány információ -forrásainak egyikével sem./MTI./ :: L o n d o n,március 19. ./Wolff./A munkáspárt indítványát 326 szavazattal 132 ellenében elvetették./MTI. / L o n d o # n,március Ív./Reuter./ Az Orkney-szige f ek magasságában egy angol halaszhajo' - .Nyolc ember életét vesztette./MTI./