Napi Hírek, 1928. március/2

1928-03-27 [0175]

' :: B e r 1 i n , március 27. / ii6l.fi/. A birodalmi gyűlés ma tár­gyalta második olvasásban a haditengerészeti költségvetést. A szociáldemok­raták és a kommunisták ismét javasolták, hogy kereke)^ötven millió márkát töröljenek a költségvetésből. A demokraták is az uj páncélos cirkáló megé­pítése ellen szólaltak t fel. Reventlow gróf nemzeti szocialista párti képviselő a vitát alkal­mul használta fel a birodalmi véderőminiszter és a Loebe birodalmi gyűlési elnök elleni támadásra. Reventlow grófot és Strasser képviselőt, aki Re­ventlow pártjának tagja, ismételten rendreutasították. Dr. G-roener birodalmi véderőminiszter kijelentette, hogy a ten­gerészet fontos tényezője a honvédelemnek. Ezért reméli, hogy^még a demok­ratákat is meg tudja győzni a páncélos cirkáló szükségességerői. Közölte, hogy dr. Stresemann külügyminiszter néhány órával - ezelőtt biztosította őt ^.EÍ^ c ®ÍQS^irik^ó_ü^yében elfoglalt magatartását* Külpolitikai veszedel­arroI",'"*'EÓgy neiyesi\J mektől tehát nincs mit tartani. Kéri, hogy hagy­ják jóva a haditengerészeti költségvetést, /Helyeslés/ A szavazást ezután^ésőbbre halasztották. Megkezdték a Lohmann ügyben folytatott vizsgálatról szóló bizottsági jelentés tárgyalását, amelyhez elsőnek Heinig szociáldemokrata képviselő, előadó szolalt fel. v ("JTCH^,?. t iyir. ) § S o p r o iij március 27. A bányászati és erdészeti főiskolánakít év végén távozó hallgatói régi selmeci hagyomány szerint Sopronba^is év­ről-évre megtartják a szokásos szalagszentelést, amelynél a búcsúzó ifjak zöld karszalagot kapnak. Ezt a májusban végbemenő, ballagásig viselik. A mostani szalagszentelési ünnepségen Fekete Zoltán főiskolai rektor, Thur­ner Mihály polgármester és Roth Gyula főiskolai tanár beszéltek a vale­> tánsokhoz ? kiknek nevében kovács-Nagy Zsigmond .' u köszönte meg tanáraik tevékenységét és a város vendégszeretetét. /MTI/ § S z e g e d , március 27. A szegedi Dugonics Társaság most t tartotta 36. évi közgyűlését. Az ülésen Móra Ferenc elnökölt. Szalay Jó­zsef rendőrkerületi főkapitány bejelentette ; hogy a'társaság néhai főtit­kárának. Tömörkény Istvánnak életrajzát Juhasz Gyulával megíratta és an­nak kiadása még az év folyamán meg fog terténni. A fiatal hírlapírók ju­talmazására alapított Mikszáth jutalmat Magyar Lászlónak adományozta a, tár­saság. A tagválasztások során tiszteleti tagokul megválasztották dr. Somo­gyi Szilveszter polgármestert és Fichtner Sándor fő zeneigazgatót. A dél­után tartott felolvasó ülésen dr. Beriéssy Mihály: vallás'yédelem, isten-j káromlás"' cimen iogértekezést olvasott fel. Barna János uiabb spanyol mű­fordításait mutatta be és végül Juhász Gyula az elkészített Tömörkény élet-. r;a^z .két fejezetét olvasta fel a szép számban összegyűlt közönség előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents