Napi Hírek, 1928. március/2
1928-03-21 [0175]
§ B u k a re s t . március 21./Orient Radio/ Közönséges koholmány az a híresztelés, hogy Miklós herceget a tömeg megállította és automobiljából kiszállani kényszeritette, miközben hangosan követelte a kor mány lemondását./MTl/ § A Magyar Távirati Iroda-j elent i: A kereskedelemügyi miniszter megerősítette azokat a képviselőket, akiket a kereskedelmi és iparkamarák, a mezőgazdasági kamarák, es egyéb közgazdasági testületek, illetve egyesületek jelöltek ki a külkereskedelmi egység-értékek megállapítására hivatott Magyar Kereskedelmi Statisztikai Srtékmegállapitó Bizottságba. A megerősítés 1933 végéig szól. A bizottság t agjai működésük tartama alatt a kereskedelmi tanácsosi cimet viselik. A tagok névsorát a hivatalos lap legközelebbi száma fogja közölni. § G y u 1 a, március 21. Gyula rendezett tanácsú város megüresedett polgármesteri állásának betöltésére pályázatot hirdettek. A pálvázat határideje ma járt le. Hét pályázat érkezett be,, még pedig négy Gyuláról, egy a megyéből, kettő pedig^ a megyénkivülről. A polgármesterválasztás még ebben a hónapban megtörténik. /MTl/ M'/á'/ • --- . iJ0, . '{ : : M ü c k e n , be r g, .. ,1(L i e b e n w e r d s/ f március 21. /Wolff/ Ma délelőtt 10 ó-rakor heves vihar következtében beomlott a szén és brikettipar részt vény társaságnak egyik épülőfélben levő raktára. Idáig hat halottat és súlyos sebesültet húztak ki a romok alól.A szerencsétlenség szinhelyét elzárták./MTl/ § A földmivelénügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Orsováig apad, lejjebb árad; alacsony vizállásu. Mai vizállások: Passau 151, Stein mínusz 92, Komártm 189, Budapest 128 Baja 120, Mohács 147, Barcs minusz 81. A Tisza alacsony vízállás mellett végig apad./MTl/ § A Meteorológiai Intézet jelenti: Az intenzív kontinentális_légnyo mási maximummal szemben az északatlanti depressziónak másodlagos képződménye Nyugat európában erős kifejlődéshez jutott^es még a Földközi-tengeren is nagyobb légköri zavarokat okoz. Franciaországban és, a Génuai-rböl tájékán viharos délkeleti szelek mellett bő lecsapódások keletkeztek. Felsőolaszországból havazást / jelentenek. Nyugateurópában azonban az idő általában enyhe,'míg " jM&ji euró pában az oroszországi maximumból hideg keleti szelek fújnak. ' fCa'üüfy Hazánkban az évszakhoz képest szokatlanul hideg'idő uralkodik. Az KLŐ derült és a hőmérséklet főleg éjjel igen alacsony. A minimumok általában minusz 7, minusz 8 fok körül ingadoztak. Turkevén a htmérő közvetlenül a talaj fölött mínusz 13 fokot mutatott. Időprognózis: Nyugtalan és egyelőre még hideg idő./MTI./ t § Albánia kiküldöttei az országos tenyészállatvásáron.Albánia kormánya három tagból allo küldöttséget delegált az idei tenyészállatávásár tanulmányozására.Az albán küldöttség egyúttal tanulmányi utat is tes'z Magyarországon és a mai napon az állami menesbirtokok megtekintése céljából Kisbérre es onnan Bábolnára utazott./MTI./