Napi Hírek, 1928. március/1
1928-03-13 [0174]
§ B u k a r e s t , március 13. Bratianu miniszterelnök az Orient nadio ügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány lemondásáról forgalomba hozott hirek teljesen alaptalanok. 1"1 "Energiánknak és szolidaritásunknak ma még inkább példáját kell nyújtanunk, mint eddig,- mondotta - hogy Románia ügyét előmozdítsuk. " /MTI/ ... § S z ó f i a , március 13. /Magyar Távirati Iroda./ Zsekov tábornok, aki a világháború alatt a bolgár hadsereg főparancsnoka veit. ünnepélyes formák között belépett az agrárpártba, ahol lelkesen ünnepelték. Zsekov tábornokot nyomban meg is választották a szófiai agrárpárti szervezet elnökévé. § S z ó f i a , március 13. /Magyar Távirati Iroda./ Burov külügyminiszter és Mollov pénzügyminiszter visszaérkeztek Genfből, ugy hogy a minisztertanácsot még ma délélőtt összehívták, hogy jelentésüket mehbiaflgassa. A kormánypárt holnap tart értekezletet, amelyen meghallgatja a miniszterek expozéját és állást foglal a legközelebbi csütörtökön^az ellenzék részéről a kölcsön ügyében tervezett interpelláció _ kérdésében. A szobranje csütörtöki ülése igen fontos lesz annak a^ lappangó minisztervalságnak kifejlődése szempontjából is, amely a kormány-' ban Georgief vasutügyi miniszter lemondása óta érezhető. Liapcsevnek a kormánypárt kebelén belül lev>: ellenfelei kénytelenek lesznek nyíltan szint vallani és megtörténhetik, hogy a miniszterelnök felveti a bizalmi kérdést. A belső ellenzéki csoportnak üankov a vezére, akit ,Kalfov volt_külügyminiszter és Ruszev volt belügyminiszter is támogat. Ámbár több ''; hivatalos kísérlet történt kibékitésükre, 3z a csoport azon dolgozik, hogy csöndben aláaknázza Liapcsev és párthívei pozícióját. Ez a csoport egy uj hirlap, hasábjain állandóan támadja a kormányt különböző gyanúsításokkal. Liapcsev és párthívei ugy látszik nagyobb mértékben tartanák ettől a Cankov-féle ellenzéktől, mint a nyíltan dolgozó parlamenti ellenzéktől. Másrészről a bizalmi kérdés felvetése esetén"kLiapcsev esetleg az agrárpártiak és a szocialisták támogatására is számithat, akik nem hajlandók beleegyezni, hogy Cankov, az 1923. június 9-iki államcsíny szerzője újból hatalomra kerüljön és akik jobban szeretik a demokrata" Liapcsev parlamentáris kormányzását . Valószínű, hogy a csütörtöki interpelláció után a miniszterelnök elszánja magát a kormány részleges, de meglehetősen nagyarányú, átalakítására. Arról beszélnek', hogy negy vagy öt tárca ' & cserei gazdát. Liapcsev hir szerint maga ^mailétt _ akarja tartani Mollovot és_;urovot. kivülök természetesen még Velkov hadügyminisztert, aki mindenféle disszidens elemektől távol tartja ma át.