Napi Hírek, 1928. március/1

1928-03-07 [0174]

§ S z ó f i a, március 7./Bolgár Távirati Iroda/ A kormánypárt ^ ic értekezletén Liapcsev miniszterelnök beszéde után Georgief. a lemondott közlekedésügyi miniszter fejtette ki lemondásának okait. A kor­mánypárt egyhangúlag elfogadta a miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy a politikai helyzet megvitatását halasszák el, amig el nem hangzik a válasz, a nemzetgyűlésen a konszolidációs kölcsön ügyében benyújtott interpellációra. Az a terv, hogy a válaszra március 15.-én kerül sor, mert remélik, hogy a bolgár delegáció addig visszatér Genfből. A minisz­terelnök közölte egyébként, hogy a g-e * • Genfből kapott értesülések szerint ártárgyalások kedvezően hal adna k./MTl/ § M a d r i d, március 7,/pabra/ A lapok jelentése szerint a getafai repülőtéren buzgón folytatják a kísérleteket azzal az uj motor­ral, amellyel Jimenez és Iglesias repülőszázadosok megkisérlik a tá­volsági repülés világrekordját felülmúlni, amelyet mostanáig Levine tart. A repülőgép, amelyre az uj motort felszerelik, teljesen Spanyolországban készült s /ik olyan nagy benzintartályokat építettek be. hogy összesen 4125 ^/abba/ liter benzint vihet magával. Az 540 lóerős motort vízhű­téssel látták el az amerikai távolsági repülőgépek mintájára, szemben a szokásos levegő hűtéssel. A oiloták valószinüleg április első napjaiban indulnak útnak Sevillából kelet felé. Jimenez százados kijelentette, hogy valószinüleg leszállás nélkül teszik meg az utat Bombayoa, miután normális ; repülés esetén a gép akciosugara 7200 kilométer,/MTl/ \ Í$$i k x 'rlM ."Washington, március 7, /Wolff/ Stuard ezredes a Stan-j dard Oil Company of Indiana igazgatóságának elnöke ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert megtagadta a választ azokra akérdésekre, amelyeket a Teapot- \ Domefeset megvizsgálására kiküldött szenátusi bizottság intézetthozzá. / T Tl/ 1 ;: P á r i s, március 7./Wolff/ John Cook, Ausztrália boxbajnoka, tegnap este boxmérkőzást vivőtt Bouquillonnal Franciaország félnehézsúlyú . boxbajnokával, akit 10 menetber, pontozással legyőzött ./MTI/ ] Bécs, március 7. Meleg ünneplésben részesítették a Deutsches Volkstheaterban tartott ünnepság során tegnap este a születésének 80. év­fordulóját ülő Glossy Károly dr. udvari ta7nacsos£ a neves iro dalomtört éneién tudosc Glossynak az irodalomtörténeti kutatások'terén szerzett érdemeit Jy^jJ 31 e gy etem > valamint más tudományos intézetek is diszüláseken méltatták /Belgrád, március 6./Bécsi Távirati Iroda/ A pénzügypolitikai miniszteri bizottság elhatározta hogy áj. ' : ' ' vámtételét 50 szá­zaléksai, vagyis 12 arany dinárról 6 arany dinárra szálitja le./MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents