Napi Hírek, 1928. február/1

1928-02-03 [0172]

§ A Magyar Külügyi Társaság nemzetközi jogi és nemzeti kisebb­ségi szakosztályai február 3-án lukács György v.b.t.t. elnöklete alatt együttes ülést tartottak, amelyen " •„ dr.Sömjén László/az igazság­ügyminisztériumba beosztott Ítélőtáblai biró tartott előadást »A trianoni állampolgársági) cimen. Az előadó rámutatott arra a felületességre és tudat laaas ágra, amelyet a trianoni szerződés diktátorai az állampolgársági rendelkezések szerkesztéseben ^elárultak. Ismertette azokat a súlyos zavarokat, amelyeket a községi illetőség alapulvétele okozott, vázolta a trianoni szerződés ál lampolgarsági rendelkezéseinek hézagait es fogyatékosságait, valamint azo­kat a jogi Összeütközéseket, amelyek egyfelől a trianoni szerződés, más­felől a kisebbségi szerződéseknek és az utódállamoknak ellentétes nemze­ti jogszabályai között állottak elő. Kimutatta, hogy a trianoni szerződés állampolgárságul rendszerének alapelvei mily éles ellentétben állanak a nemzetközi j^og idevonatkozó elveivel és hogy ez a rendszer emnnyire al­kalmas a kettős, többes és kétes állampolgárság valamint a hontalanság eseteinek kitermelésére. Végül felsorolta az állampolgársági kérdés meg­oldása tekintetében az odott helyzetben igénybevehető nemzetközi jogi utakat és arra a konklúzióra jutott, hogy mindaddig, amig a trianoni szer­ződés revizidja utján a magyar állampolgárság megzavart jogrendjét helyre­állítani nem lehet, belső intézkedésekkel kellene gondoskodni arról, hogy az illetőséghez kapcsolódó állampolgársági rendszer mielőbb likvidálta s­sek és a csonka ország állampolgárai összeírassanak. Az előadást,amelyet a megjelent előkelő közönség lelkesen meg­tapsolt, elénk eszmecsere követte, amelyben Lukács György elnökön kivül Ambrózy Gyula kabinetirodái tanácsos, Hajós Kálmán képviselő, Zichy Ernő gróf, Németh József miniszteri tanácsos es mások vettek részt. /M.TI/ :: N e w y o r k, február 3. Aolff/ ••. A fall-riveri tűzvészről még a következőket jelentik: Az óriási tűzvész az üzleti negyed. öt utcarészletét pusztította el.A polgármester és a rendőrfő­nök 7-12 millió dollárra becsülték a kárt, a' biztosító társaságok beeslői szerint azonban a kár mintegy 25 millió dollárt is kitehet. Emberélet nem esett a tűzvész áldozatául, csupán a beomló falak törmelékei sebesítettek meg néhány tűzoltót és több más személyt, de valamennyi sérülése könnyű természetű. A tűzhöz az egész környék tűzoltósága, sőt még a bosVtoni es providencei tűzoltóság is kivonult. A tüz,amely egész éjszaka tartott, 3 azallotj 6 banképületet, 2 színházat, egy templomot, egy lapvállalat epületet es több üzletházat hamvasztott el. A tűzvész következtében 2000 személy kereset nélkül maradt. A tüz egy Iregíl lebontásra szánt/ texil gyárban ütött ki amelynek olajjal átitatott padjója ' nagyon elősegítette a tüz terjedését. /MTI/ e :: B o m be y^ február 3. /Wolff/ MedrasTban tüntetők ellen rendőr­ség lepett közbe és lőfegyverét használta. Egy tüntető ennek következtében meghalt,^öt pedig megsebesült. Néhány rendőr is megsebesült.Bombayben • tiltakozó^sztrájk van.Itt is 8 rendőrségnek kellett közbelépnie a rend hely­reállítására. A tüntetők köveket dobáltak a közúti vasút kocsijaira es az autóbuszoktta, úgy hogy ezek most rendőri védelem alatt közlekednek, A boj kot ^mozgalom h^ei elégették Baldwin. Birkenhead. Simons.ós Macdo­nald arckepeit .Általában nyugalom van. AlTI/

Next

/
Thumbnails
Contents