Napi Hírek, 1928. február/1
1928-02-06 [0172]
§ Belgrád, február 6. /Magyar Távirati Iroda/ A belpolitikai helyzet alakulásában az utolsó negyvennyolc óta alatt lényegsebb esemény nem következett be. A szkupstina oai ülésen a többség - Davidovics jelenlévő hiveit is beleértve - elutasította Petrovics %sztáz volt belügyminiszternek a para-sztpdemokrata kodiició nevében tett indítványát, epelyben az adójavaslat es a költségvetés tárgyalásának a kormányválság teljes elintézéséig való elhalasztását kérték. Davidovics] és híveinek lassú hangulatváltozására a mai szavazásnál is jellemző az a körülmény, hogy Davidovics,akitől azt várták, hogy az adójavaslat elleni szavazást pártkérdéssé teszi, a demokrataklub mai ülésén szabadkezet adott a képviselőknek. Ezek után a kormány nyugodtan számithat a javaslat megszavazására. f^cL^éC Politikai ^körökben biztosra veszik, hogy az adójavaslat elfogadása • utan, tehát legkésőbb holnap, a kormány benyújtja lemondását. A kibontakozásra vonatkozólag több kombináció van forgalomban, Egyelőre csak annyi állapitható meg, hogy a szkupstina feloszlatásának terve erősen háttérbe szorul, továbbá, hogy a kormány részéről intenzív akciót indítottak arra, hogy Davi dovtjesot egyes demokrata máiniszterek elejtésével és az ő környezetéhez tartozó politikusoknakokabinetbe való bevonásával az eddigi koalíció fenntartására rábírják. Az összes nagy pártok koncentrációjának,ugyszintén a demokratikus egyesülés kormányának ezidőszerint kevés kilátása van a sikerre és ezért még a legplauzibilisebbnek látszik az esetleges kormánykoalíció esetleg kibővített alakban, vagy más miniszterelnök vezetése alatt, további fenntartása. *' § B^e^l g r á d, február 6 .Al&gyar Távirati Iroda/ A király február 1-én kelt ukázával Saponjics Radcmir bukaresti jugoszláv főkonzult hasonló beosztásban Kairóba helyezte át. . §/7 , február 6, /iáagyar Távirati Iroda/ * . J A L Morgenblattnak jelentik Belgrádból: A kisantantkormányok . megegye^ ^ $ hogy a kisantant legközelebbi konferenciáját március hónapban Bukarestben tartja. A konferencia a joachimstáTli konferencia után kialakult politikai helyzettel fog foglalkozni. Azt hiszik, hogy a szentgotthárdi affér is napirendre kerül és Romániának garanciát kell ^ adnia, a kisantant érdekeinek védelme tekintetében, mert tény az, hogy a prágai es belgrádi politikai körök Titulescunak e: kérdéslselu * tanúsított magatartásával nincsenek megelégedve. A konferencia főcélja az lesz, hogy a békeszerződés minden jövőben bekövetkezhető megsértése esetén biztositsa a kisantant egységes fellépését. J^JU^J ( j )7r ^ CiíjdEb § B e 1 g r á d, február 6. /Magyar Távirati Iroda/ parisból jelen-' ' tiki-Mark ovi cs Bogdán ^pénz ügyminiszter elindult Belgrád felé, ahova érkezését holnap délelőtt várják. A pénzügyminiszternek ily rövid időn belül tőrtént visszatérésére nem számitottak es azt hiszik, hogy ez a politikai helyzettel is összefüggésben van. Itteni politikai körökben ugy tudják, hogy a pénzügyminiszter külföldi missziója teljesen eredménytelen maradt. P § P a i i s, február 6. Magyar Távirati Iroda/A Paris Midi '^Berlinből jelenti, hogy Stresemann ma Dclfranciaországba utazik, de nem fog Parison át-, jönni. Valószínű, hogy Titulescu szintén elutazik Délfranciaországba és ezen a héten San Re-moban fog Stresemanna£ találkozni.