Napi Hírek, 1928. január/2

1928-01-31 [0171]

A világháború nem harctéri iratai, továbbá az összeomlásra, a forradalmak idejére, valamint az azóta eltelt évekre vonatkozó kato­nai vonatkozású okmányok és egyéb iratoknak hatalmas tömege külön osztály­ban csoportosul. Újonnan létesült az intézet térképosztálya, körülbelül 30.000 da­rab fizikaij politikai, valamint katonai térképpel, tervvel és vázlat­tal. A legrégibb térképek a XVI. századból valók. A kutatás számára külön helyiség áll rendelkezésre; engedélyt az intézet főigazgatósága készslggel ad'katonának és polgárnak egyaránt. A Hadtörténelmi'Levéltár egyelőre az Országos Levéltár palotájáé­nak harmadikos negyedik emeletén I.Lécsikapu-tér 4. szám alatt van el­helyezve. A Hadtörténelmi Levéltár nagyarányú fejlődést ért el a legutób­bi nőnapok alatt, s^az igazgatóság felnivja az érdeklődő közönséget, hogy hadtörténelmi kutatásainál elsősorban a Hadtörténelmi Levéltárat vegye igénybe^ csak abban az esetben forduljon a bécsi Kriegsarchivhoz, hogy­ha a" kivánt adatok a'M.kir. Hadtörténelmi Levéltárban még nem volnának meg. . § Komjáthy-Wanyarka Gyula angliai sikere. A magyar lapok már be­számoltak Komjáthy-Wanyarka Gyula, a nagytehetségű fiatal magyar grafi­kusarigliai'sikeréről, akitől a British Museúm négy karcot és egy rajzot, a Viktória és Albert Múzeum pedig hét karcot vásárolt meg gyűjteménye számára. Most a Studio cimü ismert folyóirat februári szamatan Elek Arthur tollából érdekes cikket7komjáthyról. A művész grafikai jel­lemzésén kivül a cikk érdekesen irja le Komjáthynak a világháború alatt egy román fogolytáborban végigélt szörnyű viszontagságait. Öt képese il­lusztráció kíséri a cikket. * ' , . T f • '•• ; -•, Egy'"előkelő londoni kiadó egy évre megvásárolta a művész karcainak lapjában való közlési jogát'. /MTI./ 1 JUh~U :: Kopenhága, január 31. /Wolff./ Fibiger János tanár, az ismert rákkutató, akit 1927-ben az orvosi Nobel-díjjal tüntettek ki, hatvanéves korában gyomormütét után meghalt./MTI./ __„_— S/V/ K a p o s i á r, január 31, A Kaposvárhoz tartozó Cseri-major­ban robbanás történt. A közelben posztoló rendőr a robbanásra a majorba rohant, ahol az egyik szobában súlyos sérülésekkel vérében találta Balog István huszonhárom éves kocsist és húgát, Balog Terézt. A sebesülteket mentők szállították kórházba. Balog István-kihallgatásakor elmondotta, h °gy kis unokaöccsétől elvett egy töltényt. Hogy a szerencsétlenséget elkerülje. - mondotta - a töltényt fejszével akarta kettévágni. de"~kcz­ben felrobbant./MTI./ 6 '

Next

/
Thumbnails
Contents