Napi Hírek, 1928. január/2
1928-01-30 [0171]
§Bukares t, január 30./0rient Radio/ "Be sszaráb iában terrorista szervezetet fedezte!; fel, amelynek fészke Soroea és Ataki volt. A szervezet két vezérét, akik a Dnyeszteren túlról valók, letartóztatták. Fegyvereket, gránátokat és mérget találtak náluk; ezekkel a szerekkel akarták merényleteiket elkövetni. A nyomozást most a tartomány többi részére is kiterjesztik, hogy az eddigi nyomok alaüján kézrekeritsék a bűntársakat ./MTI/ §Bukarest, január 30/0rient Radio/ A nemzeti parasztpárt Jassyban nagygyűlést tartott. Ez a gyűlés volt a bevezetője a. párt hadjáratának. A gyűlésen Maniu, Vajda-Vojvoda és >. Mihalache követelte, hogy a hatalmat adják át a nemzeti parasztpártnak, mert néoszerü/sége alapján_ ezt ^a pártot illeti meg a kormányzás. Amikor Stere szóvá tette az amnesztia kérdését a hallgatóság egyik csoportja, amely kommunistákból ' állott, félbeszakította a szónokot és határozott kijelentéseket követel. • - A Dimincata szerint Stere kötelezettséget is vállalt ebben az irányban. i A nemzeti parasztpárt lapjai a hallgatóság számát tízezerre becsülik'A kormány-sajtó szerint a nat ü ságok mindössze négyezerre becsülték a résztvevők számát, a gyűlés tehát nem haladta :neg a nemzeti parasztpárt szokásos tüntetéseinek keretét. Az ellenzéki lapok hangoztatják, hogy a jassyi összejövetel ujabb akció kiindulási pontja a kormány ellen. Egyébként a gyűlés teljes rendben folyt le és semmiféle incidens nem *történt.. A gyűlés után a nemzeti parasztpárt vezérei bankettet tartottak./MTI/V . - . ^1/.. $ G- e n f, január 30, Ma ült össze Genfben az a szakértőbizottság, amely megbízásához kénest az állat- és növényvédelmi külkereskedelmi tilalmak^eltörléséről tárgyaló nemzetközi értekezlet indítványait vonja megvitatás alá. Az albizottságot a népszövetség gazdasági bizottsága hívta egybe, ^ameb az albizottság munkálatainak alapul vételével fogja később tanulmányozni azt a kérdést hogy mikép lehet a külkereskedelem korlátainak lebontását összeegyeztetni a növény- és állatbetegségek elleni védekezéssel. /MTI/ % H á g a. január 30. Anzilotti, a hágai állandó nemzetközi biróság elnöke, akit a mult év decemberében választottak meg a biróság élére, a napokban Hágába érkezett, hogy átvegye hivatalát. J}WV :: F á r i s ; január 30./%lff/ A Newyork Herald jelentése szerint azon a bizottságon kivül, ,amelyet a francia kormánya háberu fkaival összefüggő francia akták nyilvánosságra hozásának előkészítésével _ megb izot t, Briand külügyminiszter egy másik bizottságot is szándékozik alaki tani. Ennek a bizottságnak lesz a feladata, hogy az akták közzétételének, előkészítését rövid időn be 151 megkezdje mig a főbizottság, amely a párisi egyetem rektorának elnöklete alatt all, csupán a munkálatok ellenőrzés,! fogja végezni,/MTl/