Napi Hírek, 1928. január/1
1928-01-07 [0170]
§ A tragikus véget ért Sági Károly mértékhitelesitési föellenőrt ma délután félhárom órakor temetik a Kerepesiruti temetőben. A megboldogultat édesapja mellé helyezik örök nyugalomra, aki néhány hete villamosszerencsétlenség következtében halt meg. § Az Országos Katholikus Nővédő Egyesület tarjai részére P.Szabó György Pius dr. tábori püspöki irodaigazgat ó minden hónap második szerdáján konferenciabeszédeket tart az egyesület központi irodájában /iV.Feienciek-tere 7. III.lépcső II. emelet 9./.A legközelebbi konferenciabeszéd január 11-én délután 5 érakor leszr:: London, január 7. /Wolff./ Az a vihar, amely tegnap csaknem egész Anglia-és Írország felett dühöngött, a legutóbbi évek leghevesebb Vihara volt, s különösen Anglia észkkeleti részében pusztított, ahol a szél időnként az óránkénti 85 mórtföldes sebességet is elérte. Hat ember vesztette életét és százakra rug a súlyos sebesültek száma, rendkivül nagy az anyagi kár is. Számos utcát teljesen elzártak a kidöntött fák,"amelyek tobb esetben autókra és omnibuszokra zuhantak. Vonatok is elakadtak. No tt ingnám ban a szél számos ház tetejét elsodorta. A városban több mint husz embert kellett kórházba szállítani. Belfastban lezuhant egy állvány, amelyen nyolc ember dolgozott, A munkások negyven méter magasságból estek le és valamennyien súlyosan megsebesültek. Három közülök lábtörést szenvedett./KTI./ :: Washington, január 7. /Wclff./ Briandnak Kelleghoz intézett levelét, amelyben a háború száműzésére vonatkozó Kellog fele tervezetet tárna dó háborúkra kivánja korlátozni, ma. délben nyújtotta at a külügyminisztériumban Claudel francia nagykövet..Az ellenjavaslatot a külügyminisztériumban igen kedvezőtlenül fogadták. Rámutattak arra, hogy Briand most híreién összezsugorítja április 6,án tett sarjat javaslatát, s a tamadcháboru fogalmára eddig nem találtak általánosan kielégítő defmiciój, amit Washingtonban ismételten hangsúlyoztak. Ha Briand, akinek javaslata Kellog/ével azonos volt, ajánlatát visszavonja és a támadóhaboru területére "korlátozza, kevés kilátás marad arra, hogy a háború száműzésére tényleg használható szerződést köthetnek. /MTI./ 6 :: Berlin, január 7. /Wolff/A művészeti akadémia festészeti nagy államdiját Ernst Fritsch berlini festőnek , szobrászati diját pedig Kurt Radtke berlini szonrásznak Ítélték oda. /MTI./ :; N e w y o r k, január 7. /'.i'olff*/ A palmbeachi rádióállomás felfogta L'Avenir belga iskolahajó vészjelzéseit. A hajó a Bahama szigetek középső • csoportjánál zátonyra futott./lITI./