Napi Hírek, 1927. december/2
1927-12-17 [0169]
Vasárnap délután öt órakor a ".'agyar Tudományos akadémia kistermében á Soprrnmegyei Kör által rendezett ünnepség kere tébei. megülik Sopron várossá emelésének 650, évfordulóját, Az ünnepi beszédet íhurner Mihály dr., Sopron szabad királyi város polgármestere mtndja. Gergely Endre^nyugalmazott csendőrszázadós történelmi tanulmányt olvas fel. Gyula diák előadja erre az alkalomra irt drámai költeményét a soproni túszokról, akiket Ottokár cseh király hurcolt el a városból, amely azután veszni engedte a tuszekat. de hűségesen ragaszkodott a magvar királyhoz. Az ünnepségen kiállításra kerül IV. László király oklevelének, mellyel a várost 1277-ben kiváltságokkal látta el, teljes nagyságú fényképmásolata. Vendégeket szívesen látnak. § Debrecen, december 17. A debreceni hitk.tzség elöljáróságának legutóbb tartott ülésén Eernfel'd Sámuel hitküzségi elnök megemlékezve az erdélyi zsidóságot ért inzultusokról, kiemelte, hegy zsidó hitük mellett elsősorban magyarságukért érte őket az a barbár támadás, amelyhez foghatóra a középkor óta nem volt példa. Bernfeld elnök javaslatára az elöljáróság a kolozsvári és nagyváradi hitközségeknek átiratban fejezte ki együttérzését és részvétét. Lgyben pedig elhatározták, hogy vallásos érzésük megsértése miatt szenvedésük jeléül a hivek általános vezeklést és böjtnapot tartanak,/MTI./ § D e b f e c e n,december 17. Gara László harminchét éves fuvaros, akit a mentők súlyos tüdővérzéssel szállítottak a klinikára, amikor a lépcsőn felvezették, hirtelen összeesett és meghalt.>Eolttestét a benctani intézetbe vitték./MTI./ Shanghai, december 17. /Reuter./ A konzuli testület hozzájárult a nemzeti kormánynak ahoz a javaslatához, amelynek értelmében Szovjetoroszország képviselőit kiutasítják és a nemzetközi engedményes tertileten lévő orosz kereskedelmi vállalatokat zár alá helyer.ik. /Wí.f K a n t o n.december 17, /Reuter./ Az orosz konzulátus élénk részt vett a parasztok és munkások felkelésének szervezésében; ^z volt az oka annak, hogy az ellenforradalmárok elűzték az oroszokat. Három oroszt a városháza közelében rögtönitélő eliárás#során agyonlőttek. Dt másikat, köztük az alkonzult"és feleségét lefejezték, tizennégy oroszt pedig, köztük a sz ov je tfőkonzult, a lakosság élénk tetszése mellett börtönbe vetették./I TI./ lanton, december 17. /_.euter./ A halál városa, ez a találó kiiejezés, ha az ember a. parasztok és munkások forradalmának leverése után a kantoni helyzetet jellemezni . k-.r ja. -Fényképfelvételek* a kommunista holttestekkel töltött kocsikTVyTfamelyek a halottakat a temetőkbe viszik. A gyalogjárókon hosszú sorban feküsznek a holttestek, amelyek mutat fák, hogy milyen bosszúval jártak el a kommün i stákkrl szem^n./MTI./ fT^ururwl