Napi Hírek, 1927. december/2

1927-12-16 [0169]

Bizonyos,-hogy idővel eljutunk maid oda, hogy a revizió gondola­tát fel lehet vetni. Hiszen külpolitikai helyzetünk ma lényegesen jobb,mint néhány évvel / ezelőtt volt. Ez azonban még nem elég ahoz, hogy felvethessük a békerevizio kérdését a népszövetség előtt- Amig a győzők es legyőzöttek között egyenlőtlenség van, nemcsak a lef egyverzees, hanem a politikai meg­becsülés és tekintély szempontjából is; addig ehez a kérdéshez komoly si­kerre való kilátással nyúlni nem lehet* Ezt a kérdést ugy kell kezelni, f 10 ^, érintetlenül maradjon arra az időre, amikor Európában olyan politikai vihetjük a kérdést tén ^ le £ a megvalósitás stádiumába A vita során szóbahozott Seipel-féle nyilatkozat ügyében Waikc bajos külügyminiszter adta meg a választ. Le kivánja szögezni, hogy sem a miniszterelnök részéről, sem az ő részéről, sem más felelős tényező részé­ről nem hangzott el olyan kijelentés, amely Nyugatmagyarországról való vég­leges lemondást ^foglalna magában. Álláspontunk semmiben sem változott meg. Vizsgalat alá vettük, mire vonatkoztathatta Seipel kancellár azt a nyilatkozatát, amely szerint a magyar kormány hivatalosasa kijelentette volna, hogy a magyar-osztrák határ kérdését véglegesen tisztázottnak tekin­ti. Valószínűnek látszik, hogy a kancellár nyilatkozata annak az év ele­ien- elhangzott beszednek a következményeire vezethető vissza, amelyben a Burgenland egyik tisztviselője igényt támasztott Sopronra, ami ellen a ma­gyar kormány tiltakozott az osztrák kormánynál. A kancellár és bécsi kö­vetünk között erre vonatkozólag lefolyt beszélgetések során szóbakerült az is, hogy az osztrák parlamentben egyes képviselők abban az időben a magyar határ mentén észlelt állítólagos magyar mozgolódásokra hivták fel a figyelmet. Mi/el Sopron helyzetét illetőén a velencei egyezmény rendel­kezéseire történt hivatkozás, nyilván ez'keltette a kancellárban azt a hi­tet, melynek beszédében kifejezést adott. Az osztrák kancellár kijelenté­sét nem kívántuk kifejezetten cáfolni, tekintettel jószomszédi és baráti viszonyunkra Ausztriával, ellenben fel akartam használni a mai-alkalmat, amikor a kérdés szovátétetett, hogy arra világosságot deritsek. /Folytatása következik./ \ Reflektálni kivan még Gömbös Gyula képviselőnek a leánycserkészek Magyartrszggon tartandó világkongresszusára vonatkozó bejelentésére. A kormány örömmel veszi tudomásul, hogy a kongresszust Magyarországon tart­ják meg és mindent meg fog tenni annak sikere érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents