Napi Hírek, 1927. december/2
1927-12-21 [0169]
§ A Filmipari Alap felügyelőbizottsága december 20-án ülést tartott, melyen az elnöki bejelentések során foglalkozott azokkal a támadásokkal is, amelyek az Alap működése ellen az utóbbi időben elhangzottak. E támadások egyik burkolt, de félreismerhetetlen célja az volt, hogy éket verjen egyfelől Pékár Gyula, az Alap elnöke, másfelől a felügyelőbizottság többi tagjai közé,ami megbonthatta volna azt a belső harmóniát, mely az Alap fennállása óta annak minden irányú tevékenységében kifejezésre jutott, s mely nélkül békés, egyetértő működés nem is képzelhető. Epen azért Pékár Gyula elnök a leghatározottabban kijelentette és hangsúlyozta, hogy minden irányzatos beállítással szemben, közte és az Alap tagjai közt az Alap minden ügyére és elhatározására nézve teljes egyetértés volt és van, Azok a célzatos hiresztelések, hogy . bizonyos szerződéskötéseknél egyáltalában,vagy pedig nem kellő időben volt tájékoztatva, alaptalanok. Ellenkezőleg ő az állásával egybekötött irányitószerepet az alap minden akciójában érvényesítette és ehhez képest vállalja és osztja is a felelősséget az Alap többi tagjaival együtt valamennyi szerződésért. Egyben bejelentette, hogy nyomban a célzatos támadások után ugyanazt illetékes helyen is hangsúlyozta. Közölte végül, hogy a kormány illetékes tényezői az elhangzott vádakkal szemben megállapították, hogy a filmipari alap működése ugy politikai, mint gazdasági szempontból teljesen kifogástalan volt s az alap mindenkor hiven szolgálta a gondjaira bizott célt es érdeket. Az elnök bejelentését a. felügyelőbizottság egyhangúlag örömmel vette tudomásul s őt legteljesebb bizalmáról biztosította. Ezután a felügyelőbizottság a jövő evi munkaprogrammjával foglalkozott, majd aktuális kérdéseket tárgyalt. - * § A Magyar Távirati Iroda ielenti: A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa december 21-én tartott ülésében tudomásul vette az üzletvezetőség jelentését az 1927. év üzleti eredményének valószínű alakulásáról; ez az eredmény a tartalékalap megfelelő dotálásán kivül előreláthatólag 11 százalékos osztalék kifizetését fogja lehetővé tenni, A főtanács egyben sajnálattal vette tudomásul Hadik János grófnak - a. Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének elnökévé történt megválasztása folytán - a bank főtanácsának tagságáról történt lemondását es intézkedett Koós Mihály főtanácsi póttagnak, az Országos filéző gazda sági Kamara igazgatójának .alapszabályszerü behívásáról. A Hadik János gróf lemondása által megüresedett ségrehajtóbizottsági tagságra Somssich László grófot választották meg. § kuszál József dr. szerdán délután vezette oltárhoz a kispesti katolikus templomban Gramantik Arankát. Az esketési szertartást Saly László dr. pápai kamarás, egyetemi tanárhelyettes végezte.