Napi Hírek, 1927. december/2

1927-12-20 [0169]

§ B e I g r á d, december 20. /Magyar Távirati Iroda/ Az ellenzéki demokratikus koalició igen erőteljes akciót ke<id a kormányzás eddigi rendszere ellen. Január közepén háromnapos értekezletet tartanak Zágráb­ban és ezen államjcgi szempontból is rendkívül nagyjelentőségű határozato­kat szándékoznak hozni. Az ellenzék részéről állandóan élesen hangsúlyoz­zák, hogy a jelenlegi kormányrendszer a szerb pártok koncentrációja, melynek főtörekvése az uj területek kizsákmányolása. A Vreme ezze1 kapcsolatban igy ir: A demokrata koalició vezetői ál­lítják, hogy a zágrábi határozatok igen nagyjelentőségűtek lesznek. A ha­tározatok sokak szerint föderalisztikus jellegűek lesznek. Most azonban nem az egyes tartományok közötti föderációt fogják kivánni, hanem az uj területek összességét állítják szembe a háború előtti Szerbiával. A koalició vezetői ^szerint vissza kell térni az lgl8.- ' december 1. előtti állapot­ra és újból rendezni kell a háboruelőtti Szerbia, valamint a volt monarchiá­hoz tartozt 'területek közötti viszonyt, A Pravda ezeket írja: Politikai körökben nagy érdeklődéssel kisérik a szerb és az ujjterületek frontjának kialakulását és ezek harca sokkal elkeseredettebb lesz, mint minden eddigi politikai küzdelem. § Pécs, deo ember 20. A francia köztársaság elnöke Teleki Andor korményfőtanácsost,pécsi és villányi szőlőnagybirtokost a szőlészet te­rén elért kiváló eredményeiért a Mertté Agricole rend lovagkeresztjével tüntette ki. Teleki Andor ismert szőlészeti szakíró és francia lapoknak is; munkatársa. /MTl/ rBabarc § Pécs, december £Q. A baranyamégyei/ község képviselő­testülete Fischer Béla alispánt, Németh Károly dr. mohácsi főszolgabírót és Perlaky György országgyűlési kéoviselőt a község fejlesztése érdekéé: ben kifejtett munkásságukért díszpolgárává választotta. AiTl/ § P é c s, december 20. A pécsi államrendőrség detektivjei hosszas nyomozás után ma elfogták Rack Gyula, Horváth János és HeiI &yula ro­vottmultu egyéneket, akik beismerték, hogy a városban az utóbbi idők­ben történt betöréseket ők követték el. Beismerték azonkívül, hogy Szom­bathelyen, Sopronban és Győrben is többrendbeli betörést követtek ol. Mindhármukat letartóztatták, /MTI/ § A Magyar Tácirati Iroda jelenti, hogy a kormányzó a népjóléti és munkaügyi miniszter előterjesztésére 1928.január l r i hatállyal RÓdé János dr. rn.kir .kormányf őtanácsost . az Országos Munkásbis tosi tó Pénztár igazgató­ját az Országos Munkásbiztositó Intézethez vezérigazgatóvá és Barla-Szabó József dr. rn.kir.egészségügyi főtanácsos, országgyűlési képviselőt az Országos Munkásbiztosi tó Intézethez főorvos-igazgatóvá kineveate.

Next

/
Thumbnails
Contents