Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-02 [0168]

/—/ Prága, december 2. ^Cseh Távirati Iroda/A.,költségvetés tárgyalásánál öhlinger. képviselő a képviselőházban kifejtette^ hogy a né­met keresztényszocialisták programmjaknak megfelelően azon a"z álláspon­ton vannak, hogy a haderőt az idő folyamán miliciává kell kiépiteni. Nyil­vánvaló, hogy erre a rrendszerre fokozatosan kell áttérni, de egyszer hozzá kell fogni az átalakításhoz, még pedig a tényleges állomány és a szolgálati idő leszállításával. Pártja minden befolyását érvényesíteni fogja ebben az iréiiyban. Dr.Hu.idek előadó zárószava után elrendelték a szavazást. A javaslathoz,amely 9562^millió'bevételt és 9536 millió" kiadást tüntet fel, 244^módosító indítványt és 365 határozati javaslatot^nyujtottak be. Az 1928.évi költségvetést ezután első, majd rövid tárgyalás után második olvasásban is elfogadták. /MTI/ L io n d o^n , december 2. /Reuter/ A ^bíief^jb-izottság mai ülé­sén Frankenstein ^osztrák követ és dr.Schüller osztályfőnök előterjesztették az osztrák kormánynak azt az indítványát, hogy a bizottság járuljon hozza az uj beruházási kölcsön zálogjogi elsőbbségéhez:. A bizottság kijelentette, hogy kész eleget tenni az osztrák -kormány kívánságának, azonban néhány j og'i természetű kérdést még tisztázni kell. A bizottság legközelebbi ülését december 12-én tartja. /MTI/ L o n d o n, december 2. ^Reuter/ Teheránból jelentlik, f hogy Perzsia és Afgasieztán között három/évre szóló barátsági és biztonsági szer­ződést irtak alá. /MTI/ ^ / ' s P r á g a, december 2. /Cseh Távirati Iroda/ Litvánia prágai kö­vete nyilatkozatot tett közzé,amelyben teljesen kitaláltnak mondja néhány napilapnak azt a Varsóból eredő jelentését, hogy Litvániában mozgósítási hirdetményt adtak ki. Litvánia egyáltalában nem goS-dolt.es nem goldol arra, hogy Lengyelországot megtámadja. A mostani állapot még 1920-ból ered,ami­kor Lengyelország Litvániát megtámadta és Vilnát megszállotta.Litvániára nézve ez az állapot Lengyelországgal szemben Vilna visszaadására irányuló követelésének érvényesítését és a kölcsönös viszony kiépítését jelenti,/MTl/ § P é c s, deemiber 2. Ma este . tartotta meg Pécsett egyetlen hangversenyét TelmSnyi Emil/a világhírű magyar hegedűművész. A Pannónia díszterme zsúfolásig megtalt pécs város legelőkelőbb közönségé­vel, amely a háromórás műsor alatt ^ ".. lelkesedés­sel ünnepelte a hegedű kiváló meaterét és kísérőjét,Kósa György^zongoramű ­vészt. A legnagyobb sikert váltotta ki Bach < G-moll hegedüszonátája és Fugája,^Mozart A-dur hegedűversenye, Kodály-Telmányi Valsette-je és Dohné­nyi Rurálja Hungorica-ja ; amelyet Pécsett Telmányi Emil játg/s]ott legelő- • ször^ rendkívül nagy siker mellett. A műsor 1/2 12 órakor ért véget.,a kö­zönség azonban oly melegen ünnepelte a fiatal mestert, hogy még számos rá­adást kellett adnia. /MTI/ 'ORSZÁGOS LEVÉLTAQ

Next

/
Thumbnails
Contents