Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-15 [0168]

§ Bukares t,december 15. /Orient-nadio./ Horia Carp zsi­dó szenátor interpellációjára * " , ' válaszolva Duca belügyminiszter a következőket mondta: Sajnálom ezeket a fájdalmas eseményeket és a zsinagógák megszentségtelenitésének szé­gyenét. Hangsúlyozta a miniszter, hogy politikáját, melyet az egész kor­mány helyesel, a legmesszebbmenő liberalizmus hatja át minden kisebb­ség iránt, Most még nem tehet közlést minden elrendelt büntetésről, mert a vizsgálat folyamatban van. de megígéri, hogy büntető intézkedések lesz­nek.A közoktatásügyi miniszter - tette hozzá Duca - ismertetni fogja az egyetemek büntető rendelkezéseit. El vagyunk határozva, hogy kigyógyít­juk országunkat egyetemi ifjúságunknak ebből a pszichózisából, amely el­lentétben áll a román kultúrával és az állam politikai érdekeivel. Hoz­zátette, hogy a kultuszminiszter elsősegélyt oszt ki a megrongált zsi­nagógák kijavítására és azt személyesen végzi, hogy ezzel is jelét adja mély fájdalmának az elkövetett cselekmények felett. Minden formalitást eayszerüsiteni fogunk - mondotta a miniszter -.hogy ezzel is siettes­sük a károkkal kapcsolatos kérdések elintézését. /MTI./ § Belgrád, dec mber 15,/Avala/. A bitolj^i törvényszék ma befejezte a gyilkosság miatt törvényfelé állított tizenegy vádlott ü­gyében a fő tárgyalást. Popovics Hadzsitv a .Pitoljéban megjelenő naciona­lista lap kiadóját, a verdikt értelmében halálra, Lipitka Nikolas Anas^a­zoy fő vádlottat huszévi kényszermunkára itéltékrj - vádlottat . 5-14 évi fogházbüntetéssel sújtották, négyet pedig felmentettek.(MTIj • lét § B e 1 g r á d,december 15. /Avala./A kamara elfogadta a légi közlekedésről szóió törvény javaslatot. /MTI./ >. B é c s,december 15, /Bácsi Távirati Iroda./ A pénzügyi és költségvetési bizottság a tisztviselői fizetések rendezéserői szóló tör* vény javaslatot a bizottságban tegnap létrejött megegyezés alapján el­fogadta. Holnap a nemzeti tanács I tárgyalja a javaslatot./MTIr/ r Brüsszel, december 15. /Wolff./ A kamara bizottságai együttes ülésen hetvennégy szavazattal hatvanhat ellenében elvetettek a szociáldemokratáknak azt az indítványát, hogy a katonai szolgálati időt hat hónapra szállítsák le. A demokraták es a k: reszténypártiak, akik a kormányt támogatják, kijelentették, hogy nem a hathónapos szolgá­lati időt ellenzik, hanem azokat a feltételeket, amelyektől a szociálde­mokrata indítvány a hathónapos szolgálati idő bevezetését függővé teszi. r P á r i s,december 15,/Wolff./ A marséiig szikratáviróállomás az^Eigicia nevü olasz gőzös vészjelzéseit fogta fel, A gőzös az északi szélesség 42 foka 52 perce és a nyugati hosszúság 10 foka 46 perce alatt tartózkodik./MTI./ ^

Next

/
Thumbnails
Contents