Napi Hírek, 1927. december/1
1927-12-15 [0168]
§ Bukarest, december 15. /Magyar Távirati Iroda./ Horia Carp szenátor, aki a liberálisokkal választási kartellbenálló zsidó szövetség megbizasából napokon keresztül Nagyváradon tartózkodott és ott információdat gyűjtött, ma az egész ülést kitöltő interpellációban ismertette a kolozsvári és nagyváradi rombolásokat. Részletesen kifejtette és adatokkal igazolta, hogy a nagyváradi és kolozsvári események szükségszerű következményei annak^a soviniszta iskolapolitikának, amely hat év óta folyik és amelynek hatása alatt áll a román ifjúság, .mint ezt a mult héten Gyárfás Elemér magyar szenátor is kifejezésre juttatta. Carp szenátor tapasztalatai alapján Raducanu szerátor közbeszólása ellenére' is a leghatározottabban tagadja, hogy az erőszakoskodásokat a diákságtól távolálló elemek követték ' el, vagy hogy a magyar és zsidó lakosság provokálóan viselkedett a diáksággal szemben. Carp hangsúlyozta, hogy. a zsidó lakosság körülbelül ezer szobát bocsátott a diákok rendelkezésére, sőt meg is vendégelte őket; Talán ezt a magatartásukat tekintették a diákok'provokációnak? A szenátus több tagja folytonos közbeszólásokkal szakitotta meg Carp fejtegetéseit. A közbeszóló szenátorokat maga Luca belügyminiszter utasította névszer int rendre s az interpellációra.adott válaszában eddigi kijelentéseire hivatkozva, ismetelten biztosította az interpellálót, hogy a kqrmány, tényekkel fogja bebizonyítani megtorló szándékainak komolyságát,' § Bukares t,december 15. A Limineata politikai napiszemléjében foglalkozik a diákzavargások által felvert hullámokkal s azt irja, hogy egyes diákok még mindig folytatják üzelmeiket,- amelyek csak suiyosbitják a külföldön Románia ellen támadt hangulatot. Különösen kellemetlennek minősiti a Calea Grivitzein történt esetet, ahol néhány diák igazoltatni^akart két olasz embert, akiket zsidónak nézett. Bu.r az olaszok, akik állítólag az ^olasz követ ség^ szolgálatában állanak, igazolták magukat ; a diákok mégis megverték őket, arra hivatkozva, hogy az olasz sajtó a román diákság ellen foglalt állást a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban. ' Bar a járókelők - iria a Dimineata - haladéktalanul elégtételt adtak az olaszoknak, n\ert a diákokat megfenyítették, mégis képzelhető, milyen visszhangja lesz ennek az esetnek az olasz sajtóban, ha a dolog tudomására jut./MTI./ X) § P á r i s. december 15. /Magyar Távirati Iroda/ A Rumeur a Creiit Lyonnais két alkalmazóttjának letartóztatásával kapcsolatban tiltakozik az ellen, hogy csak szegény ördögöket tartóztatnak le, akiknek legfeljebb hanyagságot lehet a szemükre vetni, mig a nagy bűnösök botranyofi büntetlenséget élveznek, A lap egyúttal felteszi a kérdést, hogy mikor fogja Glard vizsdá&birü Reynald szenátor immunitásának felfüggesztését kérni. * • p § P á ri s, deiraiber 15. /Magyar Távirati Iroda/ A,lopok bőven foglalkoznak Blumenstein Károly megérkezésével. A párisi újságírók Blumenstein vonatja elé utaztak és meginterjúvolták. A pályaudvaron is számos fényképész és újságíró várta Blumensteint, aki ma reggel érkezett meg. Az újságírók előtt Blumenstein Károly hangoztatta teljes ártatlanságát és azt,hogy hamarosan szabadlábra fogják helyezni. Á vizsgálóbíró ma reggel -kihallgatta és hsmis okmányokkal való visszaélés cimén vád ala helyezte, mert Svajo csak ez utóbbi vád cimén volt hajlandó kiadatásához hozzájárulni. A fiatal Blumensteint ezután^ kisérték. ^ ^ d^^JgJJ*/ ORSZÁGOS i F\;ÉITÁO