Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-08 [0168]

- Engedjék meg, hogy én egyszer egy évbeiL. vagy talán egy hosz­szabb korszak alatt konkretizáljam ezeket a vágyakat ugyanakkor, amikor önök úgyszólván nap-nap után teszik ezt a közigazgatással szemben. Nagy mértekkel merek. Sokan azt mondják, hogy a sajtónak azt a kort kell vissza­tükröznie^ amelyben él s ha e kornak hibái vannak ugy ez megmutatkozik a maga sajtójában is s ha a közélet eléri azt a szinvonalat.amelyet elért, akkor minden rendben van, elég van téve a követelményeknek. En az ellen­kezőjét állítom^., sajtónak felül kell emelkednie a maga korán. A sajtó nak nemcsak a híreket kell rögzítenie, hanem nevelnie kell a közvéleményt útmutatónak, irányítónak kell lenni©, állítom, Johnnak kell lennie a maga koránál. S hogjy a sajtó jobb lehesenn mint kora ós a maga nagy irányító és nevelő szerepet betölthesse, ehhez követelmények kellenek,amelyek részben a sajtóban, részben a sajtó munkásaiban magukban vannak meg, részben pe­dig kivul állanak. Hd>gy a kivülálló követelményekkel foglalkoztam először, kijelentem, hogy en az 1846-as törvényeknek szabadságában látom a sajtó eszményét, hogy igazi puritán - és eUre nagy súlyt ffektetek - magán és közeletet szabad sajtó nélkül elképzelni nem tudok. A gondolatnak fel kell emelkednie, szárnyalnia kell. Szálljon a gondolat repülőgépen s ne tegyünk ra sok nehezéket, legyen szárnyalása szabad, de ne szálljon a po­csolyák es mocsarak fel .ott, hanem . *c hatalmas Íveléssel a leg­gyönyörűbb ideálok felé, - Kívánságunk a sajtóval szemben az, hogy legyen független,hogy mindig a közerdeket tartsa szem előtt éé sohase álljon magánérdekek szolgá­latában. Ez elsősorban magának a sajtó napszámosainak érdeke, mert csak ak­kor tudnak igazán a maguk lelkűi szerint élni ós nemes hivatásukat betölteni^ ha a közéletet szolgálják, ha a maguk meggyőződését követik. S en azért lelkesedem ezért az intézményért,amelynek vezérlőtanácsá­oan helyetfoglalok-s ezt nagy kitüntetésnek tekintem- mert ebben az inté­zetben is a függetlenség egyik biztosítékát látom esetleg jogosulatlan ma­gánérdekekkel szemben,Szeretném ha egy ilyen intézmény y amint azt ünagymél­tosaga oly gyönyörűen kifejezte, nemcsak a munkaképtelenekkel szemben, hanem az életben dolgozó és harcoló egyedekkel szemben is tudná éreztetni közvetet értelemben a maga jótékony hatását. Én a magam körében talán olyankor is, amikor nem volt az népszerű, igenis a legmelegebben igyekeztem támogatni a hirlapirók nyugdíjintézetét és érvényesítettem befolyásomat aziránt,hegy ezt a nehéz hivatást végző intézményt a főváros bizonyos anyagi - de erre nagyobb súlyt helyezek - erkölcsi támogatásban részesítse. Nyugodt lelkiis­merettel mondom, hogy a magam dolgát e tekintetben elvégeztem es igeiem, hogy a_ jövőben, ^amennyiben módomban lesz, a^Ttegnagyobb mértékben segítem elő. Kiváló vezérünk, a miniszter ur azt mondotta, hogy/ad programmot; L2lfr) ez azonban szerénység volt, mert ő a leggyönyörűbb programmot adta s meg­győződésem, hogy az o nemes lelkének vezeftlete alsttyde természetesen a társadalom mgfelelő faktorainak támogatásával is ez az intézet igenis virulni fog s a jövőben a maga nagy hivatását teljesiti. •"agy éljenzéssel és tapssal fogadta'a közgyűlés a polgármester szavait,amelyekert dr.Vaas József népjóléti miniszter mondott köszönetet, hangsúlyozva, hogy Sipőcz ^enő - személyén keresetűig egymillió budapes polgár beszélt. /Folytatása következik/ *f i *Ífát€&€&%

Next

/
Thumbnails
Contents