Napi Hírek, 1927. december/1

1927-12-07 [0168]

Paris, december 7. /Havas,/ 1 A Németországban felfedezett uj csalási, üggyel kapcsolatosan megállapítja a rendőrhatóság, hogy csak csalási kísérletről van szó, amely meghiusultj s amely egyedül és kizáró­an csak a német kormányt érinti. A német kormány nem tett feljelentést, s ép ezért nem is lehet szó • arról, hogy Parisban ••»' vizsgálatot.j/l'TI./ Var s o 7 december 7. /Cseh Távirati Iroda./ A Kurjer Poranny jelenti Kovnóbol: Listras keresztény-demokrata vezérnek C-enfte történt el­utazásával kapcsolatosan olyan hirek terjedtek el, hogy a keresztény—demok­rata­pártnak a-kormány ellen irányuló összeesküvésére"'jöttek rá, E ni­rek szerint a litván kormány eltekintetett Listras letartóztatásától, hogy ezzel elkerülje a nemzetközi fórum előtt való botrányt, Eistrast bizalmas uton felszólították, hogy hagyja el Litvániát. Ez ügryel kapcso­latosan két magasállásu állami tisztviselőt letartóztattak, a politikai rendőrség főnökét pedig elmozdították állásából./MTI./ ±> é c s, december 7. Alsóausztria tej—- ^szövetkezetének közgyűlésén megállapították, hogy mig a multesztendőben Técs városa tej­szükségletének kielégítése céljából naponta 130.000 liter külfölci tejet hoztak'be, addig a becsi tejszükségletet a belföldi termelés ezidőszerint nemcsak hogy fedezi ? hanem még jelentős felesleget is mutathat fel. Az osztrák burgonyatermelés is eredményesnek mutatkozik, és a^elföldi szükséglet fedezése mellett az ipari értékesítés rendelkezé­sere is bocsáthat termésfeleslegeiből./MTI./ § József királyi herceget tegnap különös vadászszerencse érte a pilisi erdőben, ahol vaddisznólesen volt, A királyi herceg óriási vad­kant lőtt, amelynek hossza 2 méter és 31 centiméter, mellszelessége 190 centiméter és súlya - soványsága ellenére is - 160 kilogramm. .....— § Madrid, december 6. /Fabra./ A santanderi lapok jelen­tése szerint a jövő év júliusában tartanáó nagy vitorlásversenyeken a spa­nyolok is részt vesznek. A versenyeken két hajókategóriával lehet részt" venni, ÜZ első kategóriába tartoznak azok a luxushajók, amelyeknek harminc főnyi l, j génysée-e van, vitorlafelületetük-100 négyzetméter, közepes sebes­ségük pedig cránként 17 tengeri mértföld. A versenyző hajókat július el­ső napjaiban indítják Newyorkbol, hogy július utolsó napjaira beérkezhes­senek a spanyolországi Santander kikötőjébe, ÜZ eddig benevezett hajók sorá,.an van az "Atlantique" nevü yacht is, amely az J ' ' 1905-ben az amerikai és angol partok közötti távolságon lefolyt versenyben 12 nap és 8 órás idővel elsőként futott be. A versenyre Vanderbilt, Morgan és Cortez amerikai milliárdosok is oenevezték hajóikat. A verseny kezde­ményezése Howard volt madridi amerikai nagykövet nevéhez fűződik, akit munkájában a newyorki spanyol körök támogatnak./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents