Napi Hírek, 1927. november/2
1927-11-19 [0167]
i /-i ?.° J, la a tJ&A kiadásunkban közöltük a Poliklinika Jótékony celu matinéjáról szolo hírt. A közleményből véletlenül kimaradt %OT .indre neve^ aki konferálni fog. A Poliklinikai Egyesület kéri a tisztért szerkesztőségeket, hogy közlesükben szíveskedjenek pótlólag Nagy" Endre konferalasat is megemlíteni. • . _ - ••" • $ Arkövv József szobra. A Budapesti Királyi I agyar Pázmány Péter Tudományegyetem stcmatologiai klinikája ünnepség keretében rótta le háláját a magyar fegcrvoslás első apostolának és megteremtőjének, dr. Arkövy József egyetemi tanárnak, mikor ma, halála után-öt év mulra mellszobrát helyezte el a fogászati klinika előcsarnokában. A Az ünnepélyen Szabó József dr. egyetemi tanár Arkövy professzor tanityánya és utóda, tartotta ez emlékbeszédet, amelyben méltatta Arkövy nagy erdemeit. Az ünnepségen megjelent az egyetem teljes orvostanári kara dr. Kétly László dékán vezetésével, továbbá Arfcövy kortársai közül Dol1 inger Gyula professzor. A népjóléti minisztériumot és a Budapesti Oryosszcvetséget dr. Grosch Károly miniszteri tanácsom képviselte, úgyszintén megielentek nagy számban a magyar fcgorvoslás reprezentánsai "sokan Arkövy tanitványai közül. A pompásan sikerült bionzmel 1 szobor Vastagh László szonráS'Zmüvész. igen sikerült müve. § /V/ N y i r e g y h á z á,november 19. Botpalád községben Kopcsák István földmives egy pár csizmát adott el Tót György cigánynak harminc kiló búzáért. Mivel a cigány hosszabb időn át nem volt hajlandó fizetni, Kopcs,ák erélyesen felszólította, hogy tegyen eleget kötelezettségének. A ci'igány és felesége erre a földmivesre tana dt. Kopcsák szerint az asszony hátulról le akarta szúrni, a cigány pedig baltával akarta leütni. Kcpcsák vasvillával támadt vissza, s az asszonyt megszúrta, Tótot pedig leütötte. A verekedés közben maga Kopcsák'Is súlyos sérüléseket szenvedett. A csendőrség ne ginditot ta az el járás t./MTI./ * . , Vv/ Nyíregyház a, november 19, A város határában a cigányok kapával, vasvillával és fejszével véres verekedést rendeztek. Amikor-rendőrök jelentek meg a verekedés színhelyén, a verekedők elmenekültek. A harc szinhelyén két súlyos sebesült, Dávid István és Rácz István, maradt vissza, akiket életveszélyes állapotban szállítottak be az Erzsébet-kórházba . /MTI./ §A/ Nyiregyház a, november" 19. Vásárosnaményben Bakts Já.v>s földmives Anna-nevü négyéves kisleánya beleesett a forrávizbe és halálra égette magát. A szőlők ellen megindult az el járás./MTI./ §/V/ Kecskémé t, november 19. Sikari Kovács Mihály és felesége egész vagyonukat hősi halált halt fiuk emlékére épitendő ötven személyes fiuárvahazra hagyományozták. A2 árvaházat "Sikari Kovács Zoltán fiúárvaháza" elnevezéssel Kecskeméten kivánják épittetni a-végrendlekzeők. A végrendeletet most hirdette ki a kecskeméti köz jegyző./MTI./