Napi Hírek, 1927. november/2

1927-11-19 [0167]

§ A/ Kecskemét , november 19, Katona Mihály refor­mátus egyháztanácsos, a református főgimnázium nyugalmazott igazgató­ja, 80 eves korában meghalt. Az elhunyt 23 évig volt igazgatója a főrgimnáziumnak és a kultúra terén jelentős érdemeket szerzett. Holt­testét az uj kollégiumba szállítottak és a díszteremben ravatalozták fel, ahonnan vasárnap delelőtt temetik. /MTI/ §/V/ M a k ó, november 19. Barunyi József városi adótiszt bejelentette a rendőrségen, hogy 64 éves apósa Bakó József a Honvéd­utcában levő hidról belezuhant a-mély csatornába, fejét egy terméskőbe ütötte s mire rátaláltak meghalt. A rendőrség megindította a vizsgálatot, mert^az a gyanú merült fel, hogy esetleg nem szerencsétlenségről, hanem bűntényről van szó. Nem lehetetlen ugyanis.az, hogy az öregembert, aki aznap az erzsébeti vásáron egy tehenet adott el. ismeretlen tettes le­ütötte és az árokba lökte. /MTI/ §/V7 M akó, nogember 19. Kevermes községben falbontó betörök . kifosztották a trafikot, Hevesi terménykereske­dő raktárát és a malom irodáját. /MTI/ § A/ Debrecen, november 19. Zeiber Frigyes rézöntő még a tavasszal Debrecenben 2000 pengőt csalt ki az egyik banktól, az­tán a csehek által megszállott területre szökött. A szélhámost, akit a csehek most kiadtak, Hidasnémetiből Debrecenbe szállították az ügyészség fogházába. /MTl/ §/V/ Debrecen, november 19. A Vilmos-Császár uton egy teherautó mellett foglalatoskodott öt munkás. Hirtelen egy sze­mélyautó robogott közéjük és a teherautó oldalához nyomta őket. Az autó azután eltűnt. Mind az öt munkás megsérült. /MTI/ §A/ Székesfehérvár, november 19. Paczolai Jenő 20 éves kárpitossegéd, aki nemrég került ki a székesfehérvári hadi­árva intézetből, elveszítette állását és két hónap óta nem tudott kere­sethez iutni* A fiatalembert ez annyira-elkeserítette, hogy az éjsza­ka az ötthon-káváházban főbelőtte magát. A mentők a Szent György kór­házba szállították, ahol meghalt. /MTl/ t Róma, november 19. / Stefani/ A hivaialos lap október 27,-i keltezésű királyi dkkreturect közöl, amely az 1912 június 13,-i állam-­polgár sági törvény rendelkezéseit az. uj tar toűiányokra is ' . kiterjeszti. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents