Napi Hírek, 1927. november/1
1927-11-04 [0166]
:,: iií a s h i n g t o n , november 4. /t/olff/ Franciaországnak a vámtarifa ügyében küldött jegyzéke most már megérkezett az államtitkárig hivatalba. Franciaország, mint korábban is jelentették, elfogadja a legutóbbi amerikai jegyzék javaslatait és hozzájárul a vámtótelek eddigi színvonalához való ideiglenes visszatéréshez, mindamellett a végleges kereskedelmi szerződésben engedményeket kér. A külügyi hivatalban kiielentik, hogy a jegyzéket gondosan meg kell vizsgálni, az azonban már is föltehető, hogyha francia javaslat alkalmas alapja lesz a szóbeli tárgyalásoknak, még na kisebb technikai nézeteltéréseket ki is kell előbb küszöbölni. /MTI/ ':: il a s h i n g t o n , november 4. /' olff/ Fost már megállapították a fegyverszünet évfordulóján a nemzeti temetőben tartandó ünnepély programmját, amelyen a kanadai ezredekben küzdött és a világháborúban elesett amerikaiak emlékkövét avatják fel. Az emlékmüvet, amelyet a kanadai kormány állíttatott, a kanadai követ fogja leleplezni és 5 adja át gondozás céljából az Sgyesült-Allamoknak. Ebből az alkalomból Davis hadügyminiszter és .\alston kanadai honvédelmi miniszter mond beszédet. . Kellog államtitkár és Hoover[kos«orut tesznek le az emlékre, az ünnepélyen• kétszáz kanadai katona vesz reszt s egy amerikai lovasszázad áll diszorséget. Coolidge elnök eddig nem közölte, hogy részt kivan venni az ünnepségeken. /MTI/ \&H£ Júv^t § /V/ Nyíregyháza j november 4. G-encsi Béla tiszabézdedi kovácssegédet haragosai Papp András és Papp Béla botokkal megtámadták' és ugy összevertékj hogy eszméletlenül esett össze. A Papp testverek ellen a csendőrség megindította az el járást./MTI/ :: P.á r i s , november 4. /Wolff/ A szellemi együttműködés nemzetközi hivatalának vezérlő bizottsága tegnap és ma tartotta ülését. A Nemzetek Szövetsége egyik hely :ttes főtitkárán a német Dufour-Feroncen s ar. Krüss-ön, a porosz állami könyvtár főigazgatóján kivül megjelentek Amerika, Belgium, Franciaország. Olaszország és Svájc képviselői. A bizottság tevékenységéről szóló jelentés elhangzása után különböző kérdéseket vitattak^ meg, így a pénzügyi világ vezető személyiségeinek nemzetközi nyilvántartásba vételét, továbbá arról is szó volt. hogy a kölni nemzetközi kiállítás alkalmával vitát rendeznek a sajtó jelentőségéről az általános kultúra szempontjából. /MTI/ :: B e r 1 in, november 4,, /Wolff/ A birodalmi ^kormány^ a birodalmi bank és a tartományok között létrejött egyetértés alapján megállapították, a tartományok, a községek és a községi egyesülések külföldi kölcsöneinek fölvételekor betartandó irányvonalakat. A tartományok kötelezték magukat, hogy ezekhez az irányelvekhez legalább két éven át ragaszkodnak. Azután szakértőbizottságot alakítottak, amelyben a birodalmi pénzügyminisztérium, a birodalmi gazdasági minisztérium s a birodalmi bank igazgatósagának egy-egy kiküldötte, továbbá a tartományok három szakértője vesz reszt. 5nnek a bizottságnak feladata, hogy a kölcsönök fölvétele fölött döntsön./l Ti/