Napi Hírek, 1927. november/1

1927-11-14 [0166]

Bukarest, november 13. /Eécsi Távirati Iroda./ A Kanoilescu-pör a tulajdonképeni vád kereteit átlépve, a tárgyalás hátterében álló két főszemélyiség, Lratianu és Károly nagy történelem­politikai versengésének jelentősegére emelkedik. Ugyanúgy, mint Manoi­lescu beszéde, amelyben o inkább károly személyét es ügyét látszik vé­deni, mint önmgaát, az ügyész válasza is azt a benyomást keltette, hogy inkább Bratianu személyét és müvét védi, semmint Manoilescut vádolja. Jelentős az is. hogy a hadbÍróságra, tehát a hadseregreiesik a pártatlan­ság szerepe. Az eddigi tanúkihallgatásokból^vádbeszedekből és repli­kákból az az eredmény szűrődik le. hogy egyrészt Ferdinánd király egé­szen haláláig Károly visszatérését kivánta., aki^változatlanul el volt határozva arra, hogy visszatér itomániába. mig másrlszt Bratianu^szi­lárdul el volt tökélve, , hogy megakadályozza Károly visszatérését, s a mostani állapotot érinteni sem engedi, A tanúvallomások alapján most lehetett először megállapítani, hogy a nemzeti parasztpártiak a fennálló trónöröklési rendet nem forra­dalmi, hanem alkotmányos uton igyekeztek megváltoztatni qs lehetséges­nek tartják, hogy L.roly mint régens térjen vissza./MTI./ B u k a r e s t. november 13. /Bécsi Távirati Iroda ./A kar ara elé terjesztett kivételes törvény és a nemzeti parasztpárt gyulafehérvári kongresszusának betiltása fontos mozzanata a pártharcoknak. A kivé­teles törvény vitája a kamara első éjszakai üjésén rendkívül *L viharos volt. A lármás jelenetek, különösen a nemzeti parasztpártiaknak a gyu­lafehérvári kqngresszus • betiltása ügyében betérjesztétt interpellációidnál emelkedtek tetőpontjukra, mégpedig annyira, hogy Brezeanu nemáeti parasztpárti és JancUlescu liberális képviselő között tettlegességre került a sor. Mindkettőnek pártfeleik segítségére siet­tek.Minthogy a kamara elnökének és a teremórőknek közbelépése eredmény­telen maradt, az ülést felfüggesztették. Ujabb szünetre került a sor, amikor a lármás jelenetek megismétlődtek amiatt, mert Madgearu nemzeti parasztpárti képviselő Lupu munkaügyi miniszternek azt kiáltotta, hogj kényszerzubbonyba kell dugni. /MTI./ B u k. a r e s t,november 14. /Bécsi Távirati Iroda./ A ! .-.noilescu­pör hétfői tárgyalásán a védelem ismét követeli, hogy valamennyi tanút, tehát a kormány tagjait és Lratianu miniszterelnököt is, hatóságilag vezettessék elő, ha megtagadnák a biróság olőtt való megjelenést, Külö­nös figyelemmel várják Jorga tanár védőbeszédet./MTI./ §A Vénleányok. Szerdán, csütörtökön, szombaton, vasárnap este és jövő hétfőn szerepel a Kamaraszínház műsorán Barrié híres vígjátéka, a Vénleányok, amely uj, ázdolgozott formájában a szerdai előadáson ke­rül szinre először. A # darab lőszerepeit Bajor Gizi, N. Tasnády Ilona, Kiss Irén, Nagy Teréz ? Vándory Margit, Uray, Cselényi, Fethes Sándor és Hajdú László ját szak. §A Kaméliás hölgy uj szereplői.A kaméliás hölgyben,amely Váradi Arankával a címszerepben pénteken kerül először szinre az idei szezonban, uj szereplők lesznek Radó Már ia/íüchet te/,Forgács /Gustave/, Harasztos /iiieux Gaston/,L--hotay /Varville/.

Next

/
Thumbnails
Contents