Napi Hírek, 1927. november/1

1927-11-02 [0166]

§ B u k a r e s. t,november 2, /Orient-Radio./ A Manoilescu-ügyb en a vizsgálat befejezése ' 'A > küszöbön áll. • Tatarescu '.államtitkár holnap délután négy órakor fogadja a sajtó' képviselőit és ismerteti velük azt, amit a vizsgálat ebben az ügyben megál­lapított. A pör tárgyalására való előkészületek beféleződtek. A pör a J[, J hadtest haditörvényszéke előtt folyik le. A bírákat még nem • jelölték ki./MTI./ § Bukares t,november 2. /Orient-Radio./ A félhivatalos Viitorul a következő dilemma elé állit ja a nemzeti parasztpártot: Vagy meg­ér ősit i a nemzeti parasztpárt Károly extrónörökösnek a párisi Intransi­geantban megjelent nyilatkozatát, hogy "három hónap óta több pártvezér, különösen a nemzeti parasztpárt vezérei , felszólítanak, hogy igényeimet ér­vényesítsem V- akkor a. közvélemény látni fogja, hogy egy part,amely kor­mányra törekszik, homályos pártérdekek kedvéért megzavarja az országot; vagy pedig a párt megcáfolja a volt trónörökös állításait és akkor a közvélemény meg tudja . majd -ítélni, melyik oldalon van az igazság./MTI./ :: Bérli n.november 2. /Magyar Távirati Iroda.Jk GrabovsQci Adolf egyetemi tanár kiadásában Berlinben megjelelő "Zeitung für Politik" legutóbbi számát jórészt Magyarország ügyének szenteli. A magyar problé­mával foglalkozó cikkek elé irt bevezetésében a lap kiadóéi a többi között ezeket jegyzi meg: "A . " füzet főképen Magyarországról szóló cikkeket tartalmaz. Azért adtuk e számnak ezt a jelleget, mert a mai Magyarországot,a háboru­utáni'Magyarországot a magyar határokon tul alig ismerik, és ez a tájéko­zatlanság valamikor keserűen megbosszulhatja magát. A magyar probléna ugyan­is mindinkább bevonul a nagy világpolitikai kérdések körébe, amint ezt Ro­thermere-lcrd akciója is bizonyítja. Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, széles po­litikai látókörű • cikkben Magyarország háborúé lő tti és háboruutáni helyzetét hasonlítja össze. Felsorolja azokat az irtózatos veszteségeket, amelyeket Magyarország a trianoni békeszerződés folytán minden téren szenvedett,mnajd vázolja a magyar nép nagy erőfeszítését azért, hogy legalább némiképen visszaszerezhesse elvesztett javait, főképen pedig elve r.ztett kulturérté­keit. Berzeviczy végül az utóbbi évek politikai fejlődését tárgyalja* A második cikkben Serényi Gusztáto 'A magyar kulturproblémak cí­men foglalkozik Magyarország uj helyzetével. A harmadik cikkben Weber Art\ur, a berL-ini magyar követség sajtófőnöke, foglalkozik a háború befejezése óta Magyarországon kifejtett kulturális propagandával."

Next

/
Thumbnails
Contents