Napi Hírek, 1927. november/1
1927-11-02 [0166]
§Bukare s t, november 2. /Az Independonce Roumaine fogyta tás^/Azok,akik ilyen akciót folytatnak, legyenek elkészülve erős vissza, hatásra, amely annyivei is inkább jogosult és szükséges, mert visszatükrözi t.z ország egyöntetű érzelmeit a rend, a nyugalom és^törvényesség kérdésében. A Dimineata e félhivatalos nyilatkozathoz a következőket jegyzi meg:Ha a nemzeti parasztpártnak nem volna nagyobb népszerűsége, mint aminőt a választáson kapott mandátumok száma tüntet fel - már pedig a kormány tudja, hogy a helyzet egészen más -/ mi sem volna egyszerűbb/mint ilyen jo&os és szükséges reakciót inscenálni ellene.Ne beszéljünk most egy ilyen reakció eredményeiről, amelyek teljesen ellenkeznének az óhajtott céllal. A nagy kérdéseket^nem lehet a pártok közötti konfliktusok sulyosbi tásával megoldeni, A liberális kormánynak tekintetbe kellene vennie,hogy^ nem harcolhat egyszerre valamenyi frohton s ezért áldozatokat kellene hoznia a nemzeti parasztpárttal való megegyezés érdekében, ha valóban fölébe helyezi az ország érdekeit a párterdekeknek. /MTI/ §Bukarest, november 2. Valeni de Munte helységett amely Ploesti közelében van, napok óta rablóbanda tartja rettegésben. A rablóbanda több betörést követett el és az üldözésére kiküldött csendőrökkel tűzharcba bocsátkozott,amelynek során egy rendőrbiztoa életét vesztette, három pedig súlyosan megsebesült, /tol/ • - - — § B u k a r e s t, november 2. Politikai körökben nagy^feltűnést kelt egy járásbiró felfüggesztése, aki a Dolj^-megyei képviselőválasztások alkalmával egyik szavazókörnek elnöke volt* A biró ellen Julián nemzeti parasztpárti képviselő tett feljelentést a ' .krajovai törvényszéken,amely most tárgyalta a járásbiró ügyét,-A tárgyaláson felolvasták a biro egyik levelét,amelyben Stoloján képviselőjelölttől kölcsönt kért/ még pedig a következő indokolással: Megérdemlem a kölcsönt, mert a választás alkalmával az összes törvényes és törvénytelen eszközöket felhasználtam arra, hogy a carbonestii körzetnél az ön pártja győzzön. A crajovai biróság három hónapra felfüggeaztette a járásbirőt és áthelyezésére előterjesztést tett az igazeágügyminiszterhez,/MTl/ • §Kolozsvár, november 2. Déváról jelentik, hogy vasárnap éjjel egyezerre két helyen, kigyulladt a különösen kályhagyártasáról hires -feláni vasgyár gyárépülete. A tűzhöz kivonult a piskii,^vajdahunyadi és^dévai tűzoltóság, majd katonaságot is rendeltek ki, de már nem lehetett segiteni, mert a hatalmas gyárépület 40 perc alatt teljesen leégett. Elpusztult a villanyberendezósi központ, a salaktisztité, a lakatosmül hely , a szerelő műhely és^szén- és vajraktár. Az öntöde is kigyuladt, de itt sikerült a tüzet lokalizálni. Az épület közelében mintegy 40 vágón rczmodel volt,amelyet négy évtized óta gyűjtöttek, A nagy hőségben az egész modelkészlet megolvadt és hasznavehetetlenné vált. A kár meghaladja a 80 millió* leit. A tüzet a legnagyobb valószínűség szerint gyújtogatás okozta, mert a lángok a gyár két különböző részén egyszerre törtek fel. A tűzvész következtében több száz főnyi munkás kenyér nélkül maradt,/M.TI/ •