Napi Hírek, 1927. november/1

1927-11-11 [0166]

§Bukares t. november 11. /Orient-Radio/ A hadbíró­ság tárgyalásának második ülése délután 3 órakor kezdődött. Felszólalt Manoilesou ? aki kijelentette, hogy szigorúan monarchista érzelmű. Kijelen­tig hogy Károly csakis mint régens^kivan visszatérni.Felolvassa az ex­trónérókos nyilatkozatait,amelyekből szerinte kitűnik, hogy egyáltalában nem szándékszik változtatni a trónöröklés rendjén. Hangsúlyozza, hogy akciója szigoruanfT ' a törvényesV . Manoilesou hol­nap folytatja nyilatkozatát. /mi/p /r ^ l£m J^ {j^e&4^tó/^ X ./-/ P ár i s, november 11. ^Cseh Távirati Iroda/ A jugoszláv-francia barátsági és döntőbiráskodási szerződés .aláirása alkal­mából Briand és Marinkovics külügyminiszterek megállapították, hogy kormányaik teljesen egpy véleményen vannak a két országot érdeklő kérdések­ben. Kiemelték továbbá azt a szilárd elhatározásukat, hogy a Nemzetek Szövetségével teljes összhangban folytatják a béke konszolidálására irányuló^törekvéseiket a fennálló szerződések értelmében. A két nemzetet egybefűző hagyományos barátság szellemétől vezérelve a két miniszter barátságod szellemben megegyezett több oly kérdésben, amelyek közeli ren­dezése mélyebbé fogja tenni a két ország közt. ^közgazdasági és pénzügyi politikai kapcsolatokat, fa?) A szerződés aláirása után Briand külügyminiszter Marinko­vics -jugoszláv külügyminiszter jelenlétében, fogadta a francia és a kül­földi sajtó^képviselőit és kijelentette, hogy a szerződés aláirása meg­erősíti a két nemzet között fennálló régi barátságot,amelyet sohasem za vart meg semmi. A sz erfcődés ^ratifikálása és a népszövetségnél*történő regisztrálása után a szerződés szövegét közölni fogják a nyilvánossággal, Briand ismételten ' .óva intette a sajtót attól, hogy hitelt adjon a szerződés tartalmára vonatkozóan felbukkanó találgatásoknak és hangsú­lyozta, nogy a szerződés senki ellen sem irányul és célja kizárólag a bé­ke. Arra a kérdésre, miért tolódott ki a szerződés aláirása másfél esztendő­vel, Briand.ezt mondta; természetesen tpvábbi mű megvalósítására töreked­tünk és a jövőben azon leszünfr, hogy az előbb vagy utóbb ivalósággá váljék. 'Arra a kérdésre, vájjon Olaszországgal közöltek-e minden sészletet,Briand azt mondotta, hogy Olaszországot ép ugy mint minden közvetlenül érdekelt államot a tárgyalások menetéről és a kész tényállásról értesítették./MTl/ /-/ Prága, november 1.1, /cseh Távirati Iroda/ A posta­takarékpénztár ^létesítésére vonatkozó miniszterkőzi megbeszéléseket befe­jezték. A kérdéssel most a közgazdasági tanács foglalkozik. A postataka­rékpénztárt mint állami intézetet fogjak megszerveami. Najman. vasutügyi miniszter a bizottságban kijelentette, hogyha szállítási dijakból /folyó jövedelem,amióta a vasutakat kommereiali­iáltak, évről-évre emelkeaV, mig s dologi kiadások kis öértékben csökken­tek. A miniszter bejelentette még, hogy a kassa-odeibrgi vasút nosztrifi­kalasát ép most fejezték be és a társaság székhelyét Budapestről kassára helyezték át ./MTI/ -Jtf,

Next

/
Thumbnails
Contents