Napi Hírek, 1927. november/1
1927-11-07 [0166]
t> Ró m a november 7. /Magyar Távirati Iroda/ Bricchi neves olasz ujságira a "Dcpolavoro" dísztermében nagyszámú közönség előtt figyelemreméltó előadást tartott Magyarországról. Rövid történelmi visszapillantás utan mozgófénykép kíséretében ismertette Budapest nevezetességeit, majd az ország gazdasági és kulturális viszonyairól beszélt, ^Rátért a triancni beké ckczta változások ismertetésére 3 s a közönség figyelmét megragadó adatokkal dokumentálta a triancni béke következményeit. Előadását, amely nagy hatást tett,/ azzal fejezte be, hogy áz utolsó szot még nem mondtak ki, s addig is, amg arra sor kerdl, Magyarország mindenben szamithat Olaszország, barátaira, akik a magyarok igaz ügyét készek megsegiteni. Bricchit előadása végeztével lelkes ünneplésben részesitette a közönség, amelynek soraiüan ott volt a fascizmus tanulmányozására kiküldött magyar bizottság is. . § A n g c r a ? november 7. /Török Távirati Iroda/ Izmed basa miniszterelnök beszédet mondott a kormány programjáról. Beszédében mindenekelőtt a kormány által tervbevett közmunkák jelentőségét méltatta. - A > vasúti hálózatot r - mondotta - amelynek eddig hat vonala van. a jövő esztendő folyamán ki akarjuk bővitemis. Ami pénzügyi es gazdasági terveink megvalósítását illeti, mindenekelőtt meg kell várnunk a nemzeti legfőbb gazdasági tanács összeülését, amely azon lesz, hogy minél előbb megállapítsa azt a módszert, amellyel gazdasági céljaink felé törekednünk kell, >• £ célok között az első helyen a áss drágaság ellen való küzdelem szerepel. Szükségesnek tartjuk továbbá, hogy a gazdasági életre vonatkozó igazgatásnak megfelelő kereteket adjunk. Hasonlóképen programunkhoz tartozik, hogy államunknak közigazgatási szerve' is fokozatosan évről-évre való reformokkal tökéletesittessék. Nagy lépéseket tettünk a reálissá vált uj költségvetésünknek a megerősítése felé is. Még ebben az évben törvényjavaslatot nyújtunk be a képviselőházba egy állami bank létesitésére vonatkozóan. Szándékunkban / van egy éven belül * • köztársasági bankot alapitani. Meg vagyunk róla győződve, hogy munkálkodásunkkal sikerül jelentős anyagi erőhöz juttat- . ni az államot. Programmunkhoz tartősik még néhány minisztériumnál: 3gyesitése. A tengerészeti minisztériumot beolvasójuk a honvédelmi minisztériumba, a földművelési és a kereskedelemügyi minisztériumot pedig egyesíteni^fogjuk nemzetgazdasággi minisztériummá. Ez megfelel a'gazdasági elméletnek, csak ugy mint a jelenlegi helyzet szükségének. A miniszterelnök ezután foglalkozott a köztársaság haderőinek egységes vezérkar alá foglalasavai, aminek meg lesz, a maga kedvező hatása a közigazgatásra. Végül kijelentette, hogy a kormány kimélet nélkül * x fog s7remheszaJ.ini az .ellenforradalom minden megmozdulásával szemben./MTI/