Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-19 [0165]
§ Bukarest, október 18. A közlekedésügyi minisztérium nemrégiben felszólította a kerületi vasutigazgatőságokat, hogy irják össze, mikor és hol alkalmaztak ügyvédek erőszakot az államvasutakkal szemben. Gyakran megtörtént ugyanis, hogy az ország valamennyi jogi fóruma megitélt egy követelést a vasút ellen, de ezt a követelést semmilyen formában nem lőhetett végrehajtani. Ilyenkor az ügyvédek hatósági végrehajtó vagy közjegyző jelenlétében megjelentek egy-egy állomás vagy igazgatóság pénztáránál s az ottlevő pénzt és értékeket lefoglalták, sőt két izben — egyszer Kolozsváron és egyszer^Aradon — közjegyző jelenlétében meg is fúratták a vasút lezárt kasszáját és az ott talált pénzt a követelés kielégítésére fordították. Ezekből az esetekből kifolyóan hadbirósági eljárást indítanak az ilyen ügyekben szerepelt ügyvédek ellen, mert az Erdélybon és a Bánságban érvénybon lövő törvények szerint az államvasutaknál sem foglalni, sem árvereztetni nom szabad /?/, hanem minden követelést, amennyiben jogerős, a Bukarestben levő központi vasúti telekkönyvnél be kell jegyeztetni. Az ügyvédek ellen a hadbirósági eljárás azon a cimen indul meg, hogy megsértették az államvasutak hitelét és becsületét, már pedig az államvasút Románia egyik legnagyobb intézménye s ennek megtámadása súlyosan sérti a román állam belföldi és külföldi tekintélyét. OB(} ,, N ""-AGOS LEVÉLTAR' Erdólyy § Kolozsvár, október 18. Pár héttel ez előtt ('"egész magyar lakossága körében kinos feltűnést keltett, hogy Nagy Elek dr.nagybaconi református papot egy temetési beszéde miatt a sepsiszentgyörgyi állambiztonsági hivatal letartóztatta, egy hétig fogvatartotta, majd pedig beszállította a kolozsvári hadbiróságra. A hadbiroság Nagy Eleket szabadlábra helyezte, de alig került vissza falujába, csendőr jelent meg nála és ismét bokisérte Sepsiszentgyörgyre. Itt kihallgatása után megint szabadon bocsátották. A pap kálváriája azonban nem ért véget, mert a sepsiszentgyörgyi ügyészség felebbezése folytán a brassói tábla újra elrendelte Nagy dr.letartóztatását s ennek következtében ismét a Sepsiszentgyörgyi ügyészség fogházába szállították. Nagy Elek ügyének kulisszái mögött politikai ellenfeleinek és személyes ellenségeinek, főleg egy román pápának áskálódása rejlik, akik Na© 7 Eleknek egy 48-as hadnagy fiának temetésén mondott beszéd-ét ugy ferdítették el, hogy abból a románság megsértésének vádját lehessen kovácsolni./MTI/ § Bukarest, október 18. A kormány mintegy tiz hónappal ezelőtt elhatározta, hogy szabaddá teszi a radióhasználatot s ezzel egyidejűen gondoskodik arról is, hogy a többi állam mintájára Romániában is legyen radióadóállomás. Ennek folytán a kormány radiótársaság megszervezését vette tervbe Radio-Difuz-Rt. cimmel. A tervek szerint a részvénytársaságnak 100 millió lej; lett volna az alaptőkéje, amelyből 60 milliót maga az állam jegyzett volna, 40 milliót pedig 500 lej névértékű részvények formájában^az ország lakosságának kellett volna jegyeznie. Ugy tervezték, hogy az adóállomást 1928 karácsonyának első napján nyitják meg. A radiótársaság ki^is bocsátotta az aláirási iveket, amelyeket megküldték a vidéki prefekturáknak, hogy ezek jegyeztessék le és szedjék be az 500 lejeket. Bár a jegyzési felhivás nagy sajtóbeharangozással folyt, a jegyzés a legteljesebb fiaskóval végződött, Mindenek előtt nem történt meg a radióhasználat szábhddátétele és igy elmaradt a részvény jegy zés . Ezenkivül kitudódott, hogy a kormány pénz ^helyett hozzájárulás cimén csupán néhány jelenleg használatonkivüli épületet és régi gépeket bocsát a részvénytársaság rendelkezésére, amelyeknek nagy része hasznavehetetlen. így az ó-királyságban az egész részvényjegyzés folyamán mindössze egyetlenegy részvényt jegyeztek és csak az erdélyi és bánsági lakosság körében volt egészen elenyésző eredménye a részvényjogyzesnek Az itteni jegyzők a részvények ellenértékét be is fizettek a prefokturanak de a részvénytársaság; nem alakult meg s igy mit sem tudnak részvényeik további sorsáról./MTI./