Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-18 [0165]

§ Szófia, október 18. /Bolgár Távirati Iroda./ A szobranje­ban a Petrios és Kusztendil haiarkerül et ékben kihirdetett ostromállapot szankcionálásáról támadt vita során Liaposev. miniszterelnök nagy tetszéssel fogadott beszédet mondott. Emlékeztetett a sajnálatos eseményekre, amelyek a szomszéd királyságban történtek. Hangoztatta a szófiai jugoszláv követ fellépésének barátságos jellegét, majd kijelentetta, hogy a hadiállapot kihirdetésére az ország bizV-onsagának szempontjából volt szükség. A minisz­terelnök ezután utalt azokra a kötelékekre , amelyek Petrios kerület, tov_ bbá Kusztendil kerület nagyrésze és a határon tul, Jugoszláviában élő határla­H kosság között fennállanak. Hangsúlyozta a rokonságot, ami ezeket a csoporto­kat összefűzi és különösen kiemelte, hogy elsősorban a ha tár lakó sság érzé­kenységét érintik súlyosan a bandák fellépésével kapcsolatos intézkedések. A miniszterelnök ezután utalt arra, hogy milyen súlyos helyzetbe jutott Bul­gária a békeszerződés rendelkezései nyomán. Liapcsev miniszterelnök ezután hangoztatta a bolgárok jószán­dékát, majd kifejtette, hogy Bulgária fájlalja ugyan katonasgának fel­oszlatását, de még súlyosabb fájdalmat érez azon, .hogy a területeket annek- • táló szomszédos államokban a bolgár lakossággal ellenségesen bánnak és ebben ennélfogva természetesen szintén ellenséges érzületet keltenek. Akár­milyen megegyezés lesz a most folyó tárgyalások eredménye, tény az, hogy azzal a hatással fog járni, hogy özönével érkeznek majd az ujabb menekül­tek Bulgáriába, Macedóniái pedig fájdalmas '. ujabb üldözésekbenf : honfi társa inkt . A bolgár kormány mindent megtesz, hogy kony­nyitéseket érjen el, másreszt azonban megbocsáthatatlan, emberietlen és mindén tekintetben elitélendő bon olyan cselekményeket' elkövetni, mint arni­• ' nők legutóbb végbementek. Meg kall mondanom nyiltan - jelen­tette ki a miniszterelnök -; ezek az esztelen dolgok sokkal nagyobb károkat okoznak, mint amennyit Bulgáriának más módon okozni egyáltalában le­hetne. Bulgáriának helyzete megjavítására csak egyetlen eszköz áll rendel­kezésére : az, amelyre a békeszerződés utal./MTI./ J'&a^ {mJ&^-Za&* P á r 1 s, október 18. /Havas./ Joincaré miniszterelnök a kamara ­pénzügyi bizottságában ma mindenekelőtt azt kivánta, hogy a bizottság áll­jon el a kormány költségvetési javaslatán az utoüoi időben tett módosítások­tól. Rámutatott azokra a veszélyekre, amelyeket egyes adónemek csökkentése az államháztartás egyensúlya szempontjából előidézhet. és hangsúlyozta, hogy ilytermésze tü módositcinditványokhál :. a bizalmi kér­dést fel fogja vetni. Különösen kifogásolta Poincaré az ingatlanok eladá­sánál fizetendő illeték leszállítását, amelyet a pénzügyi bizottság már elhatározott. Az idő előrehaladott volta miatt a szavazást holnapra halasz­tották. A kamara folyosóin ugy mondták, hogy Poincaré fejtegetései nagy hatással voltak a bizottság tagjaira és azt hiszik, hogy holnapra egyetér­tés jön létre e kér désekben ./MTI. / H : : I e w y o r k, október 18. /v/olff. / A coloradói bcrneszénoanyak többezer főnyi munkássága ma reggel sztrájkba lépett. A munkasok 8.5 dollár napibórt követelnek. Tizennyolc személyt, akik állítólag áz Industrial workers of the World egyesülés tagjai, sztrájkőrség felállitása miatt letartóztattak. /MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents