Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-18 [0165]
:: G e n f, október 18. /Wolff./ A behozatali és kiviteli tilalmak megszüntetésével foglalkozó értekezleten Subich olasz kiküldött kijelentette, hogy az értekezlet összehívását az olasz delegáció kezdeményezte, amely ezt a kérdést a Nemzetek Szövetségének 1924. évi közgyűlésén felvetette. El kell kerülmi azt a veszélyt, hogy a jelenleg fennálló behozatali és kiviteli tilalmakat vagy korlátozásokat burkolt vagy nyilt formában továbbra is fenntartsák. Ahoz, hogy a megállapodás, gyakorlati értékkel birjon, nem szükséges valamennyi állam hozzájárulása. Elegendő, ha a'vezető európai államok magukévá teszik az egyezményt. Alfréd Georg a nemzetközi kereskedelmi kamara nevében biztosi* totta az értekezletet a kereskedővilág teljes rokonszenvéről. A kereskedők évek óta várnak a korlátozások eltörlésére. A delegátusokhoz azzal a kéréssel fordult, ne engedjék meg, hogy a megegyezésbe oly rendelkezéseket vegyenek fel, amelyek módot adhatnának arra, hogy bizonyos korlátozásokat továbbra is fenntartsanak. Utána .még Japán, Hollandia, Románia, Csehország, Finnország, Jugoszlávia, Portugália, Dánia és Svédország képviselői szólottak az egyezményhe Z./MTI./ x- /-/ P ári s, október 18. /Cseh Távirati Iroda./ Az esküdtbíróság ma délután kezdte meg Schwarzbart bünporének tárgyalását, • akit Petljura volt ukrán hetman ellen elkövetett politikai gyilkossággal vádolnak. Schwarzbart orosz származású és a francia állampolgárságot későbe szerezte meg. Az első tárgyalási napon, amelyen a vádiratot olvasták fel, kilencvenhat külföldi ujságiró jelent me g-A vádlott teljes nyiltsággal bevallja, hogy a tettet elkövette, A vád felolvasásánál helyeslőleg bólint és végül meghajlással jelzi, hogy a gyilkosságot előre megfontoltan követte el. Röviden elmondja azután a tett elkövetését. Bizonyítékokat kapott: : , Petljura zsidóellenes tevékenységéről, amely félmillió zsidó pogromjára vezetett. Elhatározta ezért, hogy Petljurát megöli. Képeslapokból megszerezte fényképét és igyekezett <5 : ' .. « Az elnök ... közbevetésére, hogy Petljurát zsidóbaratnak mondották, azt mondja Schwarzbart; Igén, Petljura szerette a zsidókat és a másvilágra küldte őket.'' A hallgatóság soraiban nagy izgalom támadt e ki jelentésre ./MTI./ i^feeétóe fit&lzwu. M a d r i d,október 18.. /Havas./ A kormány közleménytdadott ki, amelyben bejelenti, hogy igyekezni fog az asturiai bányamunkásviszály tírBndezni . A sztrájkolok nem hajlandók beleegyezni bérdk csökkentésébe, Oimit a bányatulajdonosok szuks égésnek tar tanak./MTI. / • Kop enhág a, október 18. /Havas./ Az egyesült svéd szakszervezet kijelentette, hogy az oroszországi bolsevista kormányzat fennállásának tize'kdik évfordulója alkalmából tartandó ünnepségeken nem vesz részt, mert az orosz szakszervezetek ellenséges magatartást tanúsítanak az amsterdami interracionaléval szemben./MTI./