Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-28 [0165]
: : Genf , október 28. /'Jolff/ * népszövetség állandó mandátumbizottsága véglegesen ugy Határozott, hogy a jelenlegi ülésszakot nem Londonban fogj. oefejezni. Theodoli marki. elnöknek erre vonatkozó indítványa ellen ugyanis a bizottság több tagja alapvető indokok figyelembevételével felszólalt. Ilyen körülmények között lehetséges, hogy Sir Frederic Lugard a bizottság angol tagja még az ülésszak befejezése előtt Genfbe jön, ha beteg feleségének állapotában javulás áll be. Meg van azonban annak a lehetősége is,- hogy egyes kérdések tárgyalását, amelyeknek megvitatásához a brit képviselő jelenléte feltétlenül szükséges, a bizottság legközelebbi ülésezésére halasztják. /MTl/ :: P á r i -s , október 28. Az Information jelenti Toulouseból: A katalán felkelő-mozgalom számos résztvevőjének sikerült a határt Áuzat mellett átlépnie. #MTÍ/ § 3 u k a r e s t , október 28. A bukaresti laptulajdonosok ama határozata következtében, hogy a belügyminisztertől ezután csak Írásbeli utasításokat fogadnak el, megszűnt a lapok eddigi öncenzúrája, mire abukaresti lapok hasábjain ismét megjelentek a hivatalos cenzúrát jellemző fehér foltok. Miután a kormánynak kellemetlen lett volna a sajtószabadságot lényegében sértő rendelkezéseket Írásban kiadni, életbeléptotték a cenzúra régi rendszerét. Az Adeverul vezércikkét, amely Manoilescu letartóztatásával foglalkozik, erősen meghuzgálta a cenzúra," a néppárt hivatalos lapját, az Indrentareát pedig ki sém engedték a nyomdából, mert a lap egyik cikke az alkotmányra való hivatkozással tiltakozott a letartóztatás ellen. Annak ellenére, hogy a kormány a sajtó szabadságát teljes kíméletlenséggel nyirbálta meg, a lapok élénken foglalkoznak az avarescukormány volt pénzügyi államtitkárának őrizetbevételével. A néppárthoz közelálló Polit ica. fejtegeti azt a problémát, hogy vaj ion. helyesen cselekedett-e a kormány, amikor .elrendelte Manoileccu elfogatásat és arra a konklúzióra Jut, hogy a letartóztatás nem volt sem észszerű.sem indokolt, hiszen Manoilescu nem politikai kalander és nem fegyelmezetlen szerencsejátékos, hanem az ország egyik legkitűnőbb elméje, aki nagyszerű képességeiről és hazafiasságárol nem egyszer tett tanulságot. Az a' tény, hogy politikai jellegű leveleket hozott Parisból, amelyeket a parlamenti pártok vezéreinek címeztek, nem elegendő jogalap a letartóztatáshoz. Ugyancsak a Politica jelenti, hogy Avarescu tábornok a pártja jelentősebb tagjaival folytatott megbeszélés után a hadbiróságnál bejelentette, hogy vállalja Manoilescu védelmét. Minthogy Avarescu maga is hadseregparancsnok és a hadsereg egjlk legmagasabbrangu tisztje, annak a ténynek, hogy a védelemre vállalkozott, nagy jelentőséget"tulajdonítanak. Egyébként eddig mintegy harminc védőügyvéd jelent-ékezett., köztük több kiváló jogtudós is, akik kijelentették, hogy készséggel vállalják íkanoilescu védelmét. A kormány igyekszik megakadályozni, hogy a néppárt szolidaritást vállaljon Manoilescuval. Ennek tulajdonítható, hogy Bratianu Bebe a miniszterelnök unokaöccse,meglátogatta Avarescu tábornokot, akinek átadta a Manoilescu által Pá risból Hozott levelek egyikének másolatát, de Avarescu ragaszkodott ahhoz, hogy az eredetit adják ki neki. /MTl/ Oft«?/„.