Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-27 [0165]

I béke stabilizálásának e müvében nem jelentéktelen előhal adást tettünk. Németországot volt ellenségei szivesen üdvözölték a Nemzetek Szövetségében. Azt hiszem, hogy nemcsak a brit ko.mány, hanem a brit birodalom felfogásá­nak adok kifejezést, amidőn kijelentem, hogy a lehetőség szerint segítségé­re leszek minden olyan kisérletnek, amely a jóakarat fokozására törekszik, abból a célból, hogy ilymódon a biztonság érzése erősödjék Európában és az egész világon. Annak azonban, amit valamely állam egymaga tehet, határai vannak. Azt kérik tőlünk, hogy valamennyi határra terjesszük ki azt a garanciát, amelyet az európai nyugati határokra nézve a/tum. Ugyanakkor azt kérik tőlünk, hogy a leszerelés terén további rendszabályokat tegyünk. Ugy látom, vannak emberek, akik azt hiszik, hogy kezességet kezességre halmozhatunk-és egyik kötelezettséget a másik után vállalhat­juk. Hantolunk kitelhető legnagyobb e^rőfeszitést igérnők meg amaz. ügyért^amely népünket legmélyebben érinti, és amelyért a legszívesebben kész harcolni, akkor ez oly kötelezettséget jelentene, amelytől sohasem szabadulhatnánk meg. Képességeinkké szerint a különböző körülmények között hozzájárulhatunk és hozzá is kell járulnunk minden támadás megakadályozásá­hoz, vagy meghiúsításéhoz. De ezt az országot vagy bármily más országot arra kérni, hogy összes segély-forrásait, 1 valamennyi fiának életét, a szociális stabilitáshoz és jóléthez fűződő minden érdekét, sőt sajátlétét rendelkezésre bocsássa valamely külföldi kötelezettség rés zére, ^amely min­den viszály esetén érvénybe lépjen, ez oly indítvány, amelyet más országnak kell átengednünk. Okosabb dolog a tényeket elismerni és magunkat a lehetségesre koncentrálni, mint elvesziteni mindazt, amit elérhetnénk./MTI. / :: P á r i s,október 27, /7/olff./ A radikális szocialistapárt kongresszusán Herriot és Caillaux is részt vett./MTI./ S a n g h a i, október 27. /Reuter./ A Kanking-csapatok 50.000. főnyi hadserege Csang-Shieng tábornok parancsnoksága alatt a Jang/>-Cse mindkét partján Hankau felé nyomul előre. A hadsereget hat ágyúnaszád támo­gatja, amely" állandóan tüz alatt tartja a Tang-Seng-Si visszavonulóban lévő csapatait./MTI./ ::' Stockhol m, október 27. /Wolff. / A Kari inszka-inté zet tanári testülete ma elhatározta, hogy az 1926. évi élettani és orvosa Nobel­dijat Fiebiger Jánosnak,a kopenhágai egyetem tanárának adja, a ^piroptera L_ felfedezéséért. Az 1927 . évi élettani és orvosi Nobel-dijat Wagner-Jauregg Gyulának, a bécsi egyetem tanárának Ítélték oda, aki a líemen­tia paralitica kezelésében a maláriaoltások jelentőségét isme rte fel./MTI./ |__C cvJ-tU/\^77rut­t Napol y,október 27. /Stefani./ Anna francia hercegnő na vőlegényével, valamint kiséretével különvonat tal (érkezett, A pályaudvaron ünnepélyesen fogadták a jegyespárt. (idejj / lűi I. /

Next

/
Thumbnails
Contents