Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-27 [0165]

.. . § Fináczy Ernő dr., a Pázmány Páter tudományegyetem rektora a következő hirdetményt bocsátotta ki: Tudomásomra jutott, hogy az egyetemi ifjúság egy része politi­kai jellegű; gyűlést s ezzel kapcsolatban tüntető felvonulást szándékozik tartani. Nyomatékosan figyelmeztetem az egyetemi polgárságot, hogy az Alma ^ater polgárai semmi néven nevezendő nyilvános tüntetésben, politikai jellegű demonstrációban, gyűlésen részt nem vehetnek sem az egyetem falain belül, sem pedig azokon kivül. Ennélfogva a szándékolt felvonulást, me­lyet különben a rendőrhatóság már betiltott, a magam részéről is letiltom es a T.F.T. /Tanügyi, Fegyelmi és Tandij/ szabályzat 71. és 79. §-ában gyökerezett jogomnál fogva a tervezett gyűlés megtartását sem engedélyezem. Felhivom az egyetemi polgárság figyelmét a T.F.T szabályzat 6b. S-ára is, melyszerint az egyetemi hallgatók az egyetemi hatóságok ren­deleteinek megtartására vannak kötelezve. Akik ez ellen vétenek, különösen akik az egyetemi rendet és csendet megháborítják, akik illetlen magavise­let, vagy bosszantást gerjesztő tények által akar az egyetemen kivül is köz­botrányul szolgainak, akik az egyetemi hatóságokat, az egyes tanárokat, vagy a rend és a csend érdekében működé orgánumokat vagy saját hallgató­társaikat megsértik, kihágásuk mértékéhez képest fegyelmi eljárás ala es­nek. :: 3 igmaringen , október 27. /Woli# ííohenzollern. Vilmos hercegnek a hedingeni templomban felravatalozott ! nolttestét ma dél­ben/ünnepélyes szertartással, örök nyugalomra a templomban levő családi fhelyezték.} sírboltba) .. A gyászoló vendégek sorában ott volt a _ /német trónörökös, "Fri'gy'es"Ágost volt szász király, Rupprecht volt bajor trónörö­kös és Hanuel volt portugál király feleségével együtt./LíTl/ / fa n^lfr :: B e r 1 i n , október 27. /li/olff/ A birodalmi gyűlés okta­tásügyi bizottságának mai ülésén a birodalmi belügyminisztérium képviselő­je bejelentette, hogy az igazságügyminiszteriummal történt megállapodás után a legközelebbi napokban nyilatkozatot tesznek* a birodalmi iskolatör­vény tervezetének alkotmányszeruségéről. /MTI/ :: 3 e r 1 i n , október 27. /vVolff/ % üiroaalmi 0 yülés főbi­zottságában ma folytatták a pénzügyi és A gazdasági nelyzetről megindult vitát. Curtius birodalmi gazdaságügyi miniszter töboi között kii ej­tette, nogy a német tőkepiac egymagában semmikép sincs többé abban a helyzetben, hogy Németország konjunktúráját pénzügyi eszközökkel el tudja látni. Továbur- is szükség lesz külföldi tőke bohózatul ara, nogy vég­rehajthassák a konjunktúrával járó feladatokat. Minden esetre elengedhetetlennek latom - mondott-- - hogy meg­tartsuk a- külföldi hitel jelenlegi terjedelmét. Valamennyi érdekeltnek azonban a- legnagyobb fegyelmet kell tanúsitania, nehogy válság álljon be a bizalom tekintetében, ami valamennyi hitelnél nagy szerepet játszik. /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents