Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-27 [0165]
/A közlekedésügyi és pénzügyi bizottság ülése. /Folytatás./ Sz a céladó, melyet most a kormány behoz, biztos bázist nyújt, mert az adóból befolyó összegeknek mint évi annuitásnak felhasználása ftaC. > megfelelő kölcsönt lehet majd felvenni egy évekre kiható programm szamára. Az adóalap megállapításánál a kormány minden elképzelhető megoldást megfontolt, miután azonban a külföldi államok valamennyien kénytelenek voltak a benzin, vagy a távolságmérő alapján való megadóztatástól eltekinteni, igy nekünk is a külföldön már érvényben levő adóalapot kellett figyelembe venni. Helyesnek tartja az autó busz-üzem£_ .oj . rámutat arra, hogy az engedélyek kiadásánál a legnagyobb elővigyázattal kell eljárni, mert ha nem rostálnánk meg azokat a tipusokat, amelyek engedélyt,kérnek, ugy a közönség életbiztonsága gyakran kockán forogna. L^*jt<^7St&*é£> CÍM. A miniszter felszólalása után, a bizottság a javaslatot^általánosságban elfogadta. A részletes tárgyalás során Temesváry Imre előadó azt javasolta, hogy a próbaszám-táblával üzemben tartott gépjármüvek után^negyedévi érvényességgel bármely gépjárműre 50-40 pengőig terjedő adót motorkerékpárokra negyed évi érvényességgel 5-10 pengőig terjedő adót, bérmely gépjárműre 24 óráig terjedő érvényességgel 2-4 pengőig terjedő adót rójanak ki. A bizottság elfogadta az előadó inditványát, úgyszintén j-íándy Sámuelnek azt az inditványát is, hogy a személyautókat 15-30 pengőig terjedő adóval &u^tsák, a javaslatban tervezett 15-50 pengőig terjedő tétel helyett. "Volff Károly azt kérte, hogy a külföldi átmenő jármüvek adóját átalányösszegben állapítsák meg. A bizottság az indítványt elfogadta. Temesváry Imre előadó azt indítványozta, hogy az autó tulaj donváltozásoknál a régi autó adóját számítsák be az uj autó adójánál. Elfogadták '/olíf Károlynak azt az inditványát is, hogy késedelmes fizetés esetén nemm kell bírságot fizetni. Végül Temesváry Imre előadó terjesztett be még két modositást. ÁZ egyik szerint az autóadón kivül az autókra semmi néven nevezendő mas adó, vagy közmunkaváltság nem róható ki. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik a székesfővárosi autóbuszok tariíális közlekedési adójára, vagy a személy és árufuvarozással foglalkozó egyéb gépjármüvekre, melyeknél az eddig szedett utfentartási hozzájárulás bizonyos mértékean megmaradj. Javasolta, nogy az adókivetés ellen a közigazgatási bizottságok adóügyi bizottságához lehessen felebbezni, S bizottság végzése ellen pedig a közigaz- . gatási oirósághoz. A bizottság mindkét módosítást elfogadta s ezzel a javaslatot részleteiben is letárgyalta. . ' " *M Bécs, október 27. /Bécsi Távirat. Iroda./ A nemzetgyűlés ma befejezte a vámügyi vitát és a harmadik vámtarifanovellát másodszori és harmadszori olvasásban és elfogadta. A költségvetés tárgyalása csütörtökön, november 3-án kezdődik. /MTl/ Fokváros , október 27. /Reuter/ A délafrikai kamara a zászlótörvényt másodszori olvasásban egyhangúlag elfogadta./ETi/