Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-25 [0165]

B é__c s, október 23. /Bécsi Távirati Iroda/ A nemzeti tanács na (fej ezte/bé; o yámtarif anovella első csoportjának részletes vitáját és* második" olvasásban elfogadta a gaboná^és lisztre vonatkozó tételeket. A kormány ma törvényjavaslatot terjesztett a nemzeti tafcács elé az 1927.évre engedélyezendő póthitelről. A törvényjavaslat feljogosítja a pénzügyminisztert, hogy a postatatakarékpénztárnak 53.3 millió schil­ling értékű értékeket adjon át. Ezt az összeget az 192' .évi költségvetés­be mint erre t. célra szolfeáló uj tőkét állitják be. A törvényjavaslat indokolása szerint az 53.3 milliót kitevő ösz­szeg fedezetéül a folyóévi költségvetés bevételi többletei és a Ménét takarékpénztárak központi bankjának nyújtott hitel visszafizetései fognak szolgálni. A költségvetés egyensúlyát ez a körülmény megzavarni nem fogja, mert az 1928.évi előirányzatban már figyelembe vették ezeket az összegeket,AlTl/ Antwerpen, október 25 ./^a vas/ A kereskedelmi tengerészet. . • - *: ^ nél szolgáló tisztek nemzetközi szövetségének végrehajtó-bi­zottsága november 7-én ül össze Antwerpenben, hegy az 1929.evi nemzetkö- * zi tengerészeti értekezlet előkészítése után foglalkozzék a munkaidő' mérséklésével a kereskedelmi hajókon és a Lo-tus-üggyel./MTl/ London, október 2§. /Reuter/ A király Cambridge márki halá­la alkalmából kétv-iieti hivatalos gyászt rendelt el. /MTI/ B é c^s, coktáber 25.'/Magyar Távirati Iroda/ A biróság ma vonta felelősségre Monostori Kovács József magyar ügyvédjelöltet utle­vélhamisitás miatt, Dr.Kovács Parisból, ahol mint az egyik szálló sza­kácsa igyekezett megélhetést találni, menyasszonya látogatására Jugoszlá­viába utazott. Milánon átutazva az ottani nagyar főkonzulátuson útlevelé­nek meghosszabbítását kérte. Kérését azonban megtagadták ós őt magát a $) rendorsegnek^adtaksát. Harmincnapi fogság után kényszerutlevellel Tárvo­nal az osztrák határra szállitották, hogy innen Magyarországba toloncol­jék. ^Ausztriában (tartózkodási enge délyt/siker ül €} kapnia és Bécsbe érkezve törlőtintával megpErobalta"üflevelerol a toloncolási záradékot eltávolí­tani. E munkája közben •megfigyelték és a rendőrségnek adták át. A törvény­szék Kovács dr.-t ezért kethónapi fogságra ítélte és az ország területé­ről kiutasította. . , • Mk ' i • ~ ~ ~ v:0 : \ P a r i Sj október 25. /Havas/ Poincaré miniszterelnök,Doumer, a kamara elnöke es a kormány valamennyi tagja Jelenlétében ma tartották meg a Pantheónban a Berthelot-emlékünnepet. Poincaré :.' t ' délelőtt miniszterelnök beszédében vázolta a nagy tudós felfedezéseit. Majd ezt mondta: A kémia, amely tegnap a háború istennője volt, holnap, ha az em­berek ugy akarjak, a béke istennője lesz. A kémia házaban^anelynek homlok— . zatat Berthelot neve fogja disziteni, a világ minden reszérgl egybe­gyűlnek a tudósok, hogy megismerjék egymást és a jövő civilizációjának megteremtésére x ke,zet nyújtsanak egymásnak. A kémia házának tárt ablakai­ból szabad kilatss nyílik majd az,utca népére és ez a haz sen^a nyomor.., sem a lajdalom eloi nem fogja elzárni kapuit. Nem a hallgatás es a magányos gondolkodás ylesz ez, hanei?i az életnek, a tettnek és a haladásnak nagy műhelye. ^ ÍTI / fUlM.

Next

/
Thumbnails
Contents