Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-24 [0165]
P á r i 3, október 24. /Havas./ A Schwarzbart-perben Goldstein volt pétervári ügyvél, az ukrajnai pogromokat felülvizsgáló bizottság elnöke, mint tanú kijelenti, hogy Petljura uralma alatt n, pogromok mind előre meg voltak szervezve. Azt nem tudja megmondani, vájjon Petljura ezeket a pogromokat elrendelte-e, de semmit sem tett, hogy azokat megakadályozza, Grimmberg orvostanhallgató, aki a proszkurovi kórházban a sebesülteket kezelte, ismerteti a borzalmas jeleneteket, amelyek működésének három napja alatt végbementek. A katonák - mondottá, - bűneiket ezzel a kiáltassál követték el:"Éljen PetKjura atyúskánk"! Petljura a pogrom harmadik napján érkezett Proszkurovba, de nem volt hajlandó egy zsidó küldöttséget fogadni. Schlumberg konzervatív orosz, a vád tanúja, közli, hogy Schwarzbart nem volt" bolsevista ügynök, pyiadimir jíiomszkyn,^ -ki Kerens^ií kormányának tagja volt, kijelenti, nogy Petij'ura közvetlenül felelős az ukrajnai mészárlásokért. A tanú igyekézett Petljurát jobb belátásra birni, de hasztalanul. A tárgyalást ezután holnapra nalasztjták el.M:Tl./ Bérli n,október 24. /V/olff./ A biroaalmi kormány mai ülésén a jóvátételi biztosnak átnyújtandó memorandum megvizsgálásával foglalkozott. A birodalmi kabinet továbbá tudomásul vette azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a birodalmi pénzügyminiszter október 26-án a birodalmi gyűlés főbizottsága előtt az ország pénzügyi helyzetéről tenni fog./MTI./ :: K e w y o r k,október 24. /k'olff./ Itt erős földrengés volt érezhető, ; amelyet Newhaven, Cleveland, Denver és Berkeley /Kalifornia/ szeizmográfjai is megérezték. A földlökések olyan erősek voltak, hogy több szeizmográf jelző tűje leugrott a tekercsről. A newyorki kábeltársaság szerint a kábelhálózat nem rongálódott. Pétervár alaszkai helységben a rengés két percig tartott és a városban, Valamint környékén megrongálta a házakat. ,k;H . / :: S e a t t 1 e,október 24,/yolff./ Azt hiszik, hogy az Amerikában minLenütt észlelt földlökések fészke Alaszkában vagy ennek közelében volt. A.aszka több pontján heves földlökéseket éreztek. Eddig nem érkezett jelentés Lagyobb károkról. Joneauban több embert reggel hét órakor mintegy harminc lasodpercnyi földrengés ébresztett fel. Szitkában is erős és sok földlökést ireztek. A lakosság az utcára menekült../MTI./ x/-/ P á r i s,október 24./Cseh Távirati Iroda./ Queuille földmivelésügyi iiniszter£ aki néhány napja torokgyulladásban szenved, tegnap kisebb műtétiek vetették alá. hogy a daganatot eltávolítsák. A ma kiadott orvosi jelentés szerint a sebészi beaaratkozás nem okozott könnyebbülést s ezért a minisztert szanatóriumba szállították./MTI•/ x/-/ Paris, október 24./Cseh Távirati Iroda./ Obolenszkij herceg,aki annakidején a cár udvartartásához tartozott, hatvanéves korában meghalt./MTI*• x/-/ Paris, október 24./Cseh Távirati Iroda./ Briand külügyminiszter ia este fogadta Hodzsa cseh közoktatásügyi minisztert./MTI./