Napi Hírek, 1927. október/2
1927-10-17 [0165]
§ /v/ D e "b r e c e n, október 17. Vasárnap délelőtt leplezték le Hajdúnánás rendezett tanácsú varos világháborúban elesett 635 hősi halottja, emlékének* Kalotay Ottó szobrászművész által készitett szé,: kivitelű bronz emlékművét. A leleplezésen részt vettek a varmegye képviseletében Hauhazy Zsigmond főispán, Pakozdy Sándor alispán és sok más megyei előkelőség. A leleplezési ünnepség a református templomban tartott istentisztelettel kezd&düt t, amely után a közönség a város legszebb helyén felállított emlékműhöz vonult, ahol a Nemzeti Hiszekegy eléneklése utan Maday Gyula" országgyűlési képviselő tafctott hatásos ünnepi beszédet. A lepel lehullása után a szobor megkoszorúzása következett, majd a város polgármestere átvette a szobrot. A hi'onusz eléneklésével ért véget az ünnepség, mely utáiv díszebéd volt. Itt az első felköszöntőt Hadházy Zsigmond főispán mdndot^a a kormányzóra. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó. * o László Fülöp festőművésznek, kiváló művészete elismeréséül a II. osz- > 1 tályu magyar érdemkeresztet a csillaggajjaaományozta. A j el vények et &> Hfi-fMa/nyrjQ'' i*. a művésznek szombat délelőtt maga nyújtotta át a királyi \ palotában. :: H a 1 1 e , oktx^óber 17. /Wolff/ A barnászénbáaya kerületekben a munkát részben vagy egészben _ beszüntették a sztrájk folytán. A Pfalzi kerületben igen feszült a sztrájk helyzet. Az Obertöblingeni bányakerületben a munkások csaknem 100 százalékig tettek eledet a sztrájkra való felszólításnak. A bitteríeldi bányakerület 4550 munkása közül 4300-an sztrájkba léptek. A Üözpoati sztrájkvezetőség 90 százalékba becsüli az öBszes sztrájkolok számát. A sztrájkvezető ség véleménye szerint holnap teljes munkaszünetre számítanak az egész középnémet barnászénbányaszatban. Általában 50-60,000-re becsülik a sztrájkolok számát./MTI/ § A Győr-Sop'ron-Ebenfurti Vasút vonalának egyes állomásairól Budapestre szóló kombinált vasúti- és hajómenetjegyek,, az 1927. augusztus elsejével életbe léptetett közvetlen vasúti- és hajómenetjegyek - az Első Mnagőzhajózási Társaság Bécs-Budapest-i személyjáratainak október 19-ével történt beszüntetése folytán - a folyó hajózási évadban már csak a Magyar Királyi Fjlyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak kedd, csütörtök és szombati napokon közlekedő személygőzöseire válthatók.