Napi Hírek, 1927. október/1
1927-10-14 [0164]
W a s h i n g t o n, október 14. /Wolff./ Cooliöge elnök Pittsburgban a Carnegie-alapitvány ünnepségén beszédet tartott, amelyben rámutatott Carnegie nagy érdemeire az ifjú Amerika nevelésének terén. Carnegiet annak az amerikai eszmény megtestesülésének mondotta. ,•• amely Amerikában a korlátlan leket ős ég hazáját látja, Amerika azért vált naggyá, mert itt mindenkinek módja van arra, hogy felfelé törjön és tudását és képességeit a maga Sas népe javára fejlessze. Coolidge, aki behatóan megtekintette á pittsburgi nemzetközi képkiállítás t„ beszédében hangoztatta, hogy az amerikai művészek részvételével biztató jelét látja annak, hogy Amerika fokozódó erővel vesz részt a nemzetközi müvészéletben. Pittsburg sajátos gyári légköre, az elnököt végül arra indította, hogy figyelmeztesse mindazokat, akik félreállanak és a munkaadók és a munkások morális téren való együttműködésében az önzés apotheozisát látják, hogy adják fel ezt a hamis felfogást. Az amerikai nép a munka összhangjában nálad előre az emberi tudomány ja vitásának utján és abban karöltve megy előre a testvérnemzetekkel, /ÍVITI ./ B é c s, október 14. /Béosi Távirati Iroda./ A központi meteorológiai és geodinamikai intézet jelenti: Az október 13-án reggel 5 óra 00 perckor észlelt semmeringi rengés,az eddigi jelentések szerint, körülbelül 4000négyzetkilométernyi területre terjedt ki, amelynek fontosabb határpontja Mitterndorf és Hartberg. ^Stájerországban, - ... Thernberg, Fitten, Béos, Oberhollabrunn és Hohenberg Alsóaisztriában. Bécs város területén is érezték ezt a közepes erejű rengést, de csak gyengén és csupán azelső és második, valamint a nyugati kerületekben. A főrengési terület a felső Mürzvölgyben és a Rax Alpok keleti és nyugati oldalán volt. / ;VrT I. / :: P á r i s,október 14. /Wolff./ A Theater L»Atelierfcen Mollssi tegnap Shakespeare Hamletjének főszerepében lépett fel meghívott főpróbái közönség előtt. A darab német rendezésben és előadásban került szinre. ^ Moissi még nagyobb sikert aratott, mint első felléoésével Tolsztoj Élő halottjában. /ivITI./ r Bérli n, október 14. /Wolff. / A birodalmi tanács mai ülésén elvetette a birodalmi iskolatörvényt. A törvény elvetése mellett 37-en, szavaztak, mig 31-en annak elfogadását kivánták. Ellene szavazott Bajorország, Oldenburg, Thdringia, Hessen, Hamburg, Bréma, Lübeck, Ivlecklenburg Schwerin, V/ürttemberg, továbbá Berlin kivételével valamennyi porosz . .**- tarto/mány./MTI/ r Berlin, október 14. /Wolff/ A birodalmi kormány ma^délután 4 órakor ülést tart, amelyen a tisztviselői fizetések javításáról szóló tervezettel és a birodalmi iskolatorvény reformjával fog foglalkozni ./MTI/