Napi Hírek, 1927. október/1
1927-10-13 [0164]
Bécs, október 13. /Bécsi Távirati Iroda/ A nemzeti tanács október 19-én, szerdán délután ülést tart, amelynek tárgya a vám tarifajavaslat és az igazságügyi bizottság jelentése a szociáldemokraták amnesztiainditványáről. /MTI/ • Bukarest, október 13. /Bécsi Távirati Iroda/ Scanescut, a bukaresti központi fogház igazgatóját és a fogház egyik tisztviselőjét sikkasztás miatt (e/írtartóztatták e A sikkasztásokat főkép ugy követték el, hogy a foglyok részére szánt kenyér-és husad 3 gokat saját céljaikra eladták. Ugyancsak letartóztatták a bukaresti fogház egyik volt tisztviselőjét, aki jelenleg a radauci fogház igazgatója, mert annak idején részt vett ez üzelmekben. A letartóztatás ugy történt, hogy a foglyok többszörös panaszaira váratlanul vizsgálatot rendeltek el./MTl/ Bécs, október 13. /Bécsi Távirati Iroda/ Schwaáorfból jelentik, hogy ott ma két ujabb földrengést éreztek. Az első,amely délután 6 óra 15 perckor történt, valamivel gyengébb volt, a második, amely 20 óra 45 perckor következett be 7 az eddigi utórengéseknél erősebb volt. A község lakói az utcára menekültek és nem mertek lakásukba visszatérni. Az épületekben eddig nem esett kár, de néhány ház gerendázata meglazult. Utászcsapatok több barakot állitottak fel és a lakosság egy részét ezekben helyezték el. /MTl/ ... : : B e r 1 i n, október 13.,/Wolff/ A nemzetközi munkahivatal igazgató-tanácsa elhatározta, hogy 1928-iki ülésének napirendjére csak a minimális bérek megállapitásának módszereiről szóló előterjesztés második tárgyalását és a balesetbiztosítás kérdésének első tárgyalását tűzi ki. hlénk vita fejlődött ki az 1929.évi értekezlet napirendjének megállapítása körül. Ez értekezleten feltétlenül tárgyalni akarják a bennszülöttek kényszermunkájának kérdését. A végleges döntést egyébként a januárban összeülő igazgató-tanácsnak tartották fenn. Albert Thomas a tisztviselő-kérdés tárgyalását is kívánta. Az igazgatótanács ma foglalkozott a bennszülött-munka tanulmányozására kiküldött szakértő-bizottság jelentésé vei,amelyben a munkahivatalt felkéri, tegye tanulmány tárgyává, hogyan kellene az e kérdésről szóló anyag rendszeres közzétételét megszervezni. A bizottság még azt kívánja, hogy a bennszülöttek kényszermunkáját mielőbb szüntessék meg. Az igazgatótanács elvben hozzájárulta két kívánsághoz. ' Foglalkoztak még az aggkori és rokkantsági biztosítás nemzetközi rendezésének kérdésével. A nemzetközi munkahivatalt fel fogják kérni, hogy az erről szóló nemzetközi anyagot gyűjtse össze, hogy az 1930-ban tartandó értekezlet evvel a kérdéssel is foglalkozhassak. Az orosz és örmény menekültek segitcalapjának megszervezését es költségvetését később fogják tárgyalni. Ezután a nemzetközi munkaszervezetek pénzügyi kérdéseit tárgyalták. Vita nélkül elfogadták a napirend 12-ik pontját,amely a szelÍ*?}»!X? C Í B0 5 ü ^ eVől . fo fl a "^ző tanácsadó bizottság megalakításáról szól, E Dizottsagct meg ez ev decemberében egybehívják és igy az igazgatótanács januárban már foglalkozhatik a bizottság tanécskozáBa^í eíSml^eiwl? /Folytatása következik/ ORSZÁGOS LE /ÉLTAR