Napi Hírek, 1927. október/1

1927-10-11 [0164]

/ A demokrata klub üléséről szóló belgrádi liir folytatása./ Mint Pasics annak iaején Raguza Vejécchiába, ugy ő most Vrnjacska Bánjára • vonul vissza. Nem is akarja, hogy a klub szavazzon, nem akarja, hogy a klub kettéváljon. A radikálisokkal több mint nehéz az együttműködés. Ma még keyésbbé őszinte szövetségesek, mint valaha voltak. .Elismeri ,hogy a demokrata miniszterek mindent megtesznek, de _ hiába. Tiszta választást akartak, a közigazgatás javitásut, a főispánok kicserélését és mindebből semmi sem történt, hem lehet a radikálisokkal együttműköd­ni,'mert nem tartják be azt, amit ígérnek, *z egyedüli megoldást szé­leskörű koncentrációban latja, amelyben részWenne a demokratikus egység, a radikális párt és a Radics-párt' . Ilyen kormányban egy pártnak sem I volna predomináns .helyzete, mert a másik kettő mindig ellensúlyozhatná 1 és keresztülvihetné azokat a reformokat, amelyek az országra hasz­nosak. Azt hiszi, hogy véleményét a klub elfogadhatja. Ha mégsem tenné ezt, a demokrata*miniszterek dolgozzanak, ahogy jónak látják, c vissza­vonul és végleg abbahagyja politikai tevékenységét, Davidovics beszédét az egész klub mélységes csendben hallgatta vé­gig, azután a klub/ anélkül, hogy a vitát folytatták volna, szétoszlottak. ../tagjai, *.' § B e 1 g r á d, október 11. /Magyar Távirati Iroda./ A demokrata ­klub tegnapi ülésén történtek politikai körökben a legmélyebb benyomást keltették. A demokrata klub a helyzet rendkívül kényesjvoltára való te-* kintettel a határozathozatalt mára halas zto tta ,ami azonban nem követ­kezett be, mert Marinkovics .külügyminiszter Deteget jelentett és igy Davidovics sem ment el a klub ülésére. A dolgok mai .állása szerint a demokrata klub holnap tart ülést. A radikálisok,ugy látszik, nem haj­landók, honorálni a demokraták kivánságait és már most is célzásokat tesznek arra, hogy más megoldás is lehetséges, ha nem a demokratákkal, akkor a Radics-párttal. Radicsék egyelőre kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy bemenjenek a kormánykoalícióba, de mindenesetre ez a kombi­náció sem volna lehetetlen abban az esetben, ha a demokrata-radikális koalició felbomlana. A demokraták körében a hangulat meglehetősen nyo­mott* Egyesek azt hiszik, hogy a páftszakadá s elkerülhetetlen, mások viszont. abDan reménykednek, hogy .lehet közvetítő formulát találni., amely kielégítené Marinkovicsot és Davidovicsot és a jelenlegi helyzet tovább is fenmaradna. 9 $• Be 1 g r á d, október 11./Magyar Távirati Iroda./ Szófiából jelentik: Neszics . jugoszláv követ ianét felkereste Burov kül­ügyminisztert, akinek feleletet ' adott a bolgár kormány által tett igeretekre. I válaszról NesztOs nem adott további felvilágosításokat. ^ k Politika munkatársa arról értesül, hogy jugoszláv részről vára­kozó álláspontot fognak elfoglalni,mert látni akarják a macedón komite ellen életbeléptetett rendszabályok következményeit. A lap munka­társa macedón körökben azt hallotta, hogy a bolgár kormány semmiféle intézkedése sem szüntetheti meg a macedón mozgalmat. A tevékenység folytatódni fog, tekintet nélkül bármely megállapodásra, amelyet Szófia ' es Belgrád egymasközö tt létesítenének.

Next

/
Thumbnails
Contents